US Open: a torna után eltűnik a szervás stopperóra

Vágólapra másolva!
2018.08.27. 15:41
Az amerikai nyílt teniszbajnokság után eltűnik majd az adogatásoknál használt stopperóra.

A tengerentúli kemény pályás szezonban – azaz augusztus eleje óta – egy mindenki által látható óra számol visszafelé a pályákon 25 másodpercről nullára, és ha ezalatt nem szervál a soron lévő játékos, akkor figyelmeztetik. Második intésnél már csak második szervát üthet, a harmadiknál pedig az ellenfél kapja meg a pontot.

Az újítást azért tesztelik, mert sokan – köztük a világelső Rafael Nadal is – lassan készülődnek neki az adogatásnak. A mérkőzésvezető által a labdamenetek után elindított stopper azonban a US Opent követően már nem lesz jelen, de lehet, hogy a 2019-es szezonban visszatér.

A játékosokat megosztotta a visszaszámlálás, a háromszoros Grand Slam-bajnok Andy Murraynek tetszett az ötlet.

„Egy két és fél órás meccs az óra nélkül akár háromórás is lehet. Korábban csak a székbíró mérte az időt, de azzal, hogy látjuk a huszonöt másodperc leteltét, már nem kell magunkban számolnunk” – vélekedett a skót teniszező.

Serena Williams, az amerikaiak szupersztárja viszont ellenzi a stoppert:

„Kifejezetten utálom. Mindig kibillent a ritmusomból, de nem szabad gondolnom rá” – mondta a 23-szoros GS-győztes.

Legfrissebb hírek

Videó: majdnem Jannik lett Carlosból – Szabalenka elszólta magát Alcaraz társaságában

Tenisz
2025.09.09. 12:05

Egyszerűen briliáns volt – sorra gratuláltak a sport nagyjai Alcaraznak a US Open-siker után

Tenisz
2025.09.08. 11:31

Carlos Alcaraz: Ez volt életem legjobb tornája

Tenisz
2025.09.08. 07:47

Négy szettben legyőzte Sinnert, Alcaraz lett a US Open bajnoka

Tenisz
2025.09.07. 23:36

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02

US Open: Granollers és Zeballos végső sikere férfi párosban

Tenisz
2025.09.06. 21:12

Djokovics nem adja fel a 25. Grand Slam-trófeája megszerzését

Tenisz
2025.09.06. 12:03

Sinner lesz Alcaraz ellenfele a US Open döntőjében

Tenisz
2025.09.06. 07:34
Ezek is érdekelhetik