Tenisz: Babosék a negyeddöntőben búcsúztak Eastbourne-ben

nemzetisport.hu/MTI nemzetisport.hu/MTInemzetisport.hu/MTI nemzetisport.hu/MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.27. 20:28
Nem sikerült az elődöntőbe jutás a Babos Tímea, Konta Johanna kettősnek az eastbourne-i WTA-tornán. A nyolc között 6:4, 6:4-es vereséget szenvedtek a Dabrowski, Hszü párostól. Egyesben Andy Murray és Petra Kvitová is a nyolcaddöntőben búcsúzott.

Babosék az első játszmában 3:3-ig fej fej mellett haladtak a kanadai, kínai kettőssel, akkor azonban az ellenfél brékelt, és végül 6:4-re meg is nyerte az első szettet. A második játszmában Dabrowskiék 4:4-nél vették el a Babos, Konta kettős szerváját, majd adogattak a meccsért. A magyar, brit kettős innen már nem tudott visszajönni, 6:4, 6:4-es vereséggel a negyeddöntőben búcsúzott.

A 721 ezer euró (235 millió forint) összdíjazású férfi versenyben érdekelt, kétszeres wimbledoni bajnok brit Murray honfitársától, a második kiemelt Kyle Edmundtól kapott ki két szettben.

A 918 ezer dollár (256 millió forint) összdíjazású női tornán az ugyancsak kétszeres wimbledoni győztes, harmadikként rangsorolt cseh Kvitova sérülés miatt visszalépett a lengyel Agnieszka Radwanska elleni mérkőzése előtt.

TENISZ
WTA-TORNA, EASTBOURNE (852 564 dollár, fű)
PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ
Babos Tímea, Konta Johanna (magyar, brit)–Gabriela Dabrowski, Hszü Ji-fan (kanadai, kínai)

EGYES, 3. FORDULÓ (A 8 JUTÁSÉRT)
Wozniacki (dán, 1.)–Konta (brit, 13.) 4:6, 6:1, 6:4
Ka. Plisková (cseh, 2.)–Strycová (cseh, 14.) 6:3, 6:4
Radwanska (lengyel)–Kvitová (cseh, 3.) játék nélkül
Kerber (német, 4.)–Collins (amerikai) 6:1, 6:1
Ostapenko (lett, 5.)–Buzarnescu (román) 6:1, 6:2
Kaszatkina (orosz, 7.)–Sevastova (lett, 11.) 6:4, 6:4
Barty (ausztrál, 8.)–Szu-vej (tajvani) 6:0, 6:4
Szabalenka (fehérorosz)–Mertens (belga, 9.) 7:5, 2:6, 7:6 (7-4)

ATP 250-ES TORNA, EASTBOURNE (661 085 euró, fű)
EGYES, 2. FORDULÓ (A 8 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Lacko (szlovák)–Schwartzman (argentin, 1.) 4:6, 6:4, 7:5
Edmund (brit, 2.)–Murray (brit) 6:4, 6:4
Shapovalov (kanadai, 3.)–Donaldson (amerikai) 6:4, 4:6, 6:2
Cecchinato (olasz, 4.)–Istomin (üzbég) 4:6, 6:4, 7:5
Millman (ausztrál)–Mayer (argentin, 5.) 7:6 (9-7), 7:6 (7-4)
Kukuskin (kazah)–Ferrer (spanyol, 6.) 6:2, 6:0
M. Zverev (német)–Johnson (amerikai, 7.) 6:3, 6:3
Norrie (brit)–Clarke (brit) 6:4, 6:3

Legfrissebb hírek

Stollárék két szoros szettben kikaptak Gaufféktól a montreali teniszversenyen; Babosék továbbjutottak

Tenisz
2 órája

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26
Ezek is érdekelhetik