Tenisz: Agassi után másik edzőjével is szakított Djokovics

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.04.04. 14:03
null
Andre Agassi után Radek Stepánekkel (középen) is szakított Novak Djokovics (Fotó: AFP)
Andre Agassi után másik edzőjével, a cseh Radek Stepánekkel is szakított a volt világelső teniszező, Novak Djokovics.

 

A 30 éves szerb játékos a honlapján megjelent közleményben úgy fogalmaz, a kapcsolata mindig nagyszerű volt és az is marad Stepánekkel, akitől nagyon sokat tanult és akivel nagyon élvezte a közös munkát.

A Stepánekkel való szakítás konkrét okáról nem ír Djokovics, aki könyöksérülése miatt a tavalyi év második felét kihagyta, s egyelőre az idén sem találja a formáját. Jelezte, a családjával töltött rövid pihenő után megkezdi a felkészülést a salakszezonra, amelyet sikerre éhesen vár.

Andre Agassi, Djokovics másik edzője a múlt szombaton jelentette be, hogy már nem segíti a szerb teniszező felkészülését.

A teniszvilággal kapcsolatos hír még, hogy Ion Tiriac román üzletember – és korábbi teniszjátékos – támogatja Boris Becker terveit, aki rangos ATP-tornát rendezne Berlinben.

Tiriac a Sport Bildnek elmondta: a német Davis-kupa-csapat jelenlegi szövetségi kapitányától, egykori menedzseltjétől a legutóbb beszélgetésük során tudta meg, hogy rangos férfitornát szeretne a német fővárosba szervezni.

„Azt tanácsoltam neki, hogy mindenekelőtt a berlini polgármesterrel beszéljen – nyilatkozta a milliárdos üzletember. Majd a következőképpen folytatta: – Előbb érdeklődjön tőle az egészségi állapota felől, majd kérdezze meg tőle, hogy szeretne-e elkölteni 200-300 millió eurót.”

Tiriac szerint a Becker által tervezett berlini teniszcentrumhoz 20 hektáros területre lenne szükség, amelyen egy 15 ezer, valamint egy 12 ezer nézőt befogadni képes stadion épülne, illetve további 17 pálya. Hozzátette: Berlin gazdagodna egy rangos tenisztornával, mert Németországban szerinte a férfiaknál „nincs fontos verseny”.

Az idei naptárban két 500-as (Hamburg, Halle) és két 250-es (München, Stuttgart) németországi ATP-torna szerepel, de a tizenöt rangosabb viadal közül (Grand Slam, ATP-vb, 1000-es torna) egyiket sem a németek rendezik.

„Pedig Berlin egy kozmopolita város, az egyik legnagyobb nemzet fővárosa, de jelentősebb sporteseményt – mint például a Formula–1 – mégsem rendez. Miközben a sport hatalmas üzlet” – mondta Tiriac.

Legfrissebb hírek

Wimbledon: az idén is semlegességi nyilatkozatot várnak el az orosz teniszezőktől

Tenisz
Tegnap, 11:16

’s-hertogenboschi tenisztorna: Stollár Fanny döntős párosban

Tenisz
2025.06.13. 13:29

Baboséknak a negyeddöntő jelentette a londoni végállomást

Tenisz
2025.06.12. 16:53

Hét százalékkal nő a pénzdíj Wimbledonban

Tenisz
2025.06.12. 13:53

Stollárék párosa elődöntős a ’s-hertogenboschi tenisztornán

Tenisz
2025.06.11. 18:17

Fucsovics Márton negyeddöntős Stuttgartban

Tenisz
2025.06.11. 13:03

Fucsovics két szoros játszmában nyert, bejutott a nyolcaddöntőbe Stuttgartban

Tenisz
2025.06.10. 13:39

Bondár Anna elvesztette a döntőt Bariban

Tenisz
2025.06.08. 23:04
Ezek is érdekelhetik