Davis-kupa: Pouille bojkottálja a sorozatot, ha megreformálják

MTI MTIMTI MTI
2018.04.05. 18:38
A címvédő francia válogatott egyik legjobbja, Lucas Pouille bojkottálja a tenisz Davis-kupát, ha a nemzetközi szövetség (ITF) megreformálja a sorozatot.

A tavalyi, Belgium elleni finálé győztes pontját szerző játékos az olaszok elleni, péntektől vasárnapig tartó genovai negyeddöntő előtt úgy fogalmazott, hogy az ITF „bemutató mérkőzéseket” kíván csinálni a sorozatból, ezen pedig „nem kívánja képviselni Franciaországot”.

„Ha november utolsó hetére kerül a tervezett torna, az alaposan befolyásolja mindannyiunk felkészülését a következő szezonra” – tette hozzá a világranglistán 11. teniszező.

Az ITF február végén közölt tervezete szerint 2019-től a tenisz-világkupa néven rendezendő egyhetes eseményen dőlne el a trófea sorsa: a Davis-kupa világcsoportjának mostani lebonyolítási módja – az egyik válogatott otthonában négy egyéni és egy páros mérkőzésen dől el a továbbjutó sorsa – helyett novemberben nagyszabású finálét rendeznének 18 válogatott részvételével.

A tizenhat világcsoportos teniszválogatott mellett két további meghívott csapat vehetne részt a csoportküzdelmekben, melyet egyenes kieséses szakasz követne. Egy találkozón két egyes és egy páros mérkőzést vívnának, minden találkozó két nyert szettig tartana. A csoportküzdelmek után a negyeddöntőről lemaradó világcsoport-résztvevők a bennmaradásért játszanának ugyanott az I-es zónából kvalifikált, feljutásért küzdő csapatokkal.

A módosításról az ITF éves közgyűlésén szavaznak majd augusztusban, Orlandóban.

Legfrissebb hírek

Bondár Anna is a nyolc közé került Rabatban

Tenisz
5 órája

Udvardy Panna negyeddöntős Rabatban

Tenisz
7 órája

Marozsán Fábián edzője egy melbourne-ihez hasonló meneteléssel kiegyezne

Tenisz
9 órája

Udvardy és Bondár is nyolcaddöntős Rabatban

Tenisz
2026.05.18. 16:25

Udvardy javított, Marozsán és Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.05.18. 09:45

Tenisz: Piros Zsombor döntős a zágrábi tornán

Tenisz
2026.05.17. 14:42

Farkas Attila nem jutott főtáblára a kerekesszékeseknél a római tenisztornán

Tenisz
2026.05.12. 17:42

Nem jutott ki a vk-döntőre a kerekesszékes teniszválogatott, folytatás Rómában

Tenisz
2026.05.11. 10:39
Ezek is érdekelhetik