Tenisz: továbbjutott a szervarekorder német Budapesten

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.19. 21:47
A 39 éves Patty Schnyder kiesett a selejtező második fordulójában a budapesti női kemény pályás tenisztornán a BOK Sportcsarnokban.

A világranglistán 152. svájci játékost hétfőn a spanyol Georgina García Pérez (158.) búcsúztatta 5:7, 6:3, 6:2-vel. Schnyder 2009-ben és 2010-ben is döntős volt Budapesten, mindkét alkalommal Szávay Ágnestől kapott ki a fináléban. A pályafutása legjobbjaként világranglista 7. helyezett játékos 2011-ben visszavonult, de 2015 óta kisebb tornákon ismét szerepel.Schnyder 2009-ben és 2010-ben is döntős volt Budapesten, mindkét alkalommal Szávay Ágnestől kapott ki a fináléban. A pályafutása legjobbjaként világranglista 7. helyezett játékos 2011-ben visszavonult, de 2015 óta kisebb tornákon ismét szerepel.

Második selejtezős sikerével feljutott ugyanakkor a főtáblára Roberta Vinci (156.). A párosban ötszörös Grand Slam-bajnok olasz – aki 2015-ben egyesben döntőt vívott a US Openen – a fehérorosz Vera Lapkót (128.) verte 6:1, 6:7 (6–8), 6:3-ra.

A címvédő, harmadik helyen kiemelt Babos Tímea a német Tatjana Maria ellen kezdi meg szereplését, szerdán. Ha legyőzi őt, akkor a 16 között a német Mona Barthel (75.) következik, aki hétfőn fordulatos meccsen verte az ukrán Katerina Kozlovát (65.). A főtáblán egyesben két szabadkártyás magyar lesz még Stollár Fanny (210.) és Udvardy Panna (369.) személyében.

Előbbi balszerencséjére éppen az első helyen kiemelt, 2016-ban WTA-világbajnok szlovák Dominika Cibulkovával (30.) csap össze a nyitókörben, míg Udvardy a nyolcadikként rangsorolt horvát Donna Vekic (50.) ellen kezd.

A 2013-ban wimbledoni döntős Sabine Lisicki nyolcaddöntőbe jutott. A világranglista 173. helyére csúszott német teniszező – aki 2012-ben 12. is volt – az első forduló hétfői játéknapján a francia Pauline Parmentier-t (92.) búcsúztatta a BOK Sportcsarnokban.A 28 éves Lisicki tartja a leggyorsabb adogatás világcsúcsát a női mezőnyben: a 2014-es stanfordi verseny első fordulójában 210.8 kilométer/órával szervált.

WTA-TORNA, BUDAPEST (226 750 dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ
Barthel (német)–Kozlova (ukrán) 7:6 (7–3), 5:7, 6:0
Martic (horvát)–Lottner (német) 6:4, 6:2
Lisicki (német)–Parmentier (francia) 0:6, 6:4, 6:2
Van Uytvanck (belga)–Dodin (francia) 6:3, 6:2

ATP 250-ES TORNA, MARSEILLE (718 810 euró, kemény pálya)
1. FORDULÓ
Dzumhur (bosnyák, 7.)–Kukuskin (kazah) 6:7 (6-8), 7:6 (7-3), 6:1
Fabbiano (olasz)–Auger-Aliassime (kanadai) 6:3, 6:4
Benneteau (francia)–Dzsaziri (tunéziai) 6:4, 6:3

Legfrissebb hírek

Stollárék két szoros szettben kikaptak Gaufféktól a montreali teniszversenyen; Babosék továbbjutottak

Tenisz
13 órája

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26
Ezek is érdekelhetik