Tenisz: Babost kiejtette az első körben, majd megnyerte a tornát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.15. 20:27
Babos Tímea korábbi páros partnere, az orosz Anasztaszija Pavljucsenkova több mint háromórás mérkőzésen, három játszmában megverte az ausztrál Daria Gavrilovát a hongkongi kemény pályás női tenisztorna döntőjében, ezzel elkönyvelte idei harmadik WTA-tornagyőzelmét.

A Babos oldalán idén januárban a sydney-i páros versenyt megnyerő, az ázsiai viadal első fordulójában éppen a magyar hölgyet búcsúztató Pavljucsenkova a döntő játszmában egymás után négyszer is elvette Gavrilova adogatását, de 5:4-nél és 6:5-nél sem tudta befejezni a mérkőzést, pedig két meccslabdáig is eljutott. A rövidítésben az ausztrál 3–1-re elhúzott, Pavljucsenkova azonban sorozatban hat pontot megnyerve fordított (7–3).

A több mint három órán át tartó, helyi idő szerint hajnali egy órakor véget érő finálé után a 26 esztendős orosz pályafutása 11. tornagyőzelmét ünnepelhette.

A HARMADIK MECCSLABDA


A linzi finálé nem hozott hasonló izgalmakat, a cseh Barbora Strycová két szettben (6:4, 6:1) megverte az első kiemelt Magdaléna Rybárikovát, ezzel 2011 szeptembere után ismét ismét versenyt nyert.

WTA-TORNA, LINZ (250 000 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ
Strycová (cseh, 2.)–Rybáriková (szlovák, 1.) 6:4, 6:1

WTA-TORNA, HONGKONG (250 000 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ
Pavljucsenkova (orosz, 6.)–Gavrilova (ausztrál, 7.) 5:7, 6:3, 7:6

WTA-TORNA, TIENCSIN (426 750 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ

Sarapova (orosz)–Szabalenka (fehérorosz) 7:5, 7:6 (10–8)

Legfrissebb hírek

Wimbledon: az idén is semlegességi nyilatkozatot várnak el az orosz teniszezőktől

Tenisz
2025.06.15. 11:16

’s-hertogenboschi tenisztorna: Stollár Fanny döntős párosban

Tenisz
2025.06.13. 13:29

Baboséknak a negyeddöntő jelentette a londoni végállomást

Tenisz
2025.06.12. 16:53

Hét százalékkal nő a pénzdíj Wimbledonban

Tenisz
2025.06.12. 13:53

Stollárék párosa elődöntős a ’s-hertogenboschi tenisztornán

Tenisz
2025.06.11. 18:17

Fucsovics Márton negyeddöntős Stuttgartban

Tenisz
2025.06.11. 13:03

Fucsovics két szoros játszmában nyert, bejutott a nyolcaddöntőbe Stuttgartban

Tenisz
2025.06.10. 13:39

Bondár Anna elvesztette a döntőt Bariban

Tenisz
2025.06.08. 23:04
Ezek is érdekelhetik