Tenisz: a 20 éves német remek játékkal legyőzte Federert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.13. 23:24
null
Alexander Zverev az újabb trófeájával
Alexander Zverev remek játékkal 6:3, 6:4-re legyőzte Roger Federert a montreali kemény pályás tenisztorna döntőjében. A 20 éves német az idén az ötödik, összesen már a hatodik ATP-tornagyőzelmét aratta.


A washingtoni tornát is megnyerő Alexander Zverev tízmeccsesre nyújtotta győzelmi sorozatát, idei római diadala után pedig a második mesterversenyén nem talált legyőzőre. A mostani döntőben hat ászt ütött, az első szervái után a pontok 80 százalékát megnyerte, és mindössze 68 perc kellett neki ahhoz, hogy visszavágjon a svájcinak az idei hallei torna fináléjában elszenvedett 6:1, 6:3-as vereségéért.

Federernek ez volt a 38. mérkőzése és a harmadik veresége 2017-ben. A döntő után megerősítette, hogy elutazik Cincinnatibe, de hogy részt vesz-e az ottani tornán, az attól függ, hogy milyen állapotban érzi majd magát a következő napokban.

Andy Murray kihagyja a cincinnati viadalt, így biztos elveszti világelsőségét. Csak az a kérdés, hogy Federer vagy Rafa Nadal veszi át tőle az első helyet.

ATP 1000-ES TORNA, MONTREAL (5 275 595 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ

A. Zverev (német, 4.)–Federer (svájci, 2.) 6:3, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók és a Sportdiplomáciai Főosztály

Tenisz
1 órája

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49
Ezek is érdekelhetik