Roland Garros: Halep 3:6, 1:5-ről, meccslabdáról fordított

2017.06.07. 16:17
A román Simona Halep bejutott a Francia nemzetközi teniszbajnokság női egyesének elődöntőjébe, mivel óriási feltámadást bemutatva legyőzte az ukrán Elina Szvitolinát.

Parádésan kezdett az ellenfelét idén Rómában már legyőző ukrán lány, az első öt játékot megnyerte, majd fogadóként szettlabdához jutott (5:0). Ekkor kicsit megrázta magát a román, és gyorsan visszajött 5:3-ra, sőt, 0:30-a volt ellenfele adogatásánál. Szvitolina viszont innen is megfordította a játékot (6:3), majd a második szettben újra nagy előnyre tett szert (5:1).

Halep nem adta fel, sorozatban öt gémet húzott be, és már Szvitolinának kellett a szettben maradásért következnie, és villámgyorsan 0:40-et mutatott az eredményjelző. Négy szettlabda hárítása után jöhetett a rövidítés, 6–5-nél pedig meccslabdához jutott az ukrán játékos. Volt azonban még egy fordulat, a következő három labdamenet Halepé lett, aki az ötödik szettlabdájával már egyenlített (6:7).

Innentől pedig már nem volt megállás, Halep lendületbe került, Szvitolina teljesen kiesett a ritmusból, és utóbbi már játékot sem tudott nyerni ezt követően (0:6).
(6:3), majd a második szettben újra nagy előnyre tett szert (5:1).

Halep nem adta fel, sorozatban öt gémet húzott be, és már Szvitolinának kellett a szettben maradásért következnie, és villámgyorsan 0:40-et mutatott az eredményjelző. Négy szettlabda hárítása után jöhetett a rövidítés, 6–5-nél pedig meccslabdához jutott az ukrán játékos. Volt azonban még egy fordulat, a következő három labdamenet Halepé lett, aki az ötödik szettlabdájával már egyenlített (6:7).

Innentől pedig már nem volt megállás, Halep lendületbe került, Szvitolina teljesen kiesett a ritmusból, és utóbbi már játékot sem tudott nyerni ezt követően (0:6).

Halep ellenfele az elődöntőben a 2. helyen kiemelt cseh Karolína Plísková lesz, aki 5:3-ról kis híján elbukta az első szettet a hazai Caroline Garciával szemben, majd a második szett végén brékelve továbbjutott.

A férfiak szerdai meccseiről ide kattintva olvashat!

ROLAND GARROS, PÁRIZS (36 000 000 euró, salak)
NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Halep (román, 3.)–Szvitolina (ukrán, 5.) 3:6, 7:6, 6:0
Ka. Plísková (cseh, 2.)–Garcia (francia, 28.) 7:6, 6:4
KORÁBBI EREDMÉNYEK
Ostapenko (lett)–Wozniacki (dán, 11.) 4:6, 6:2, 6:2
Bacsinszky (svájci, 30.)–Mladenovic (francia, 13.) 6:4, 6:4
AZ ELŐDÖNTŐBEN
Ostapenko (lett)–Bacsinszky (svájci, 30.)
Halep (román, 3.)–Ka. Plísková (cseh, 2.)


Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09