Tenisz: az ENSZ második esélyt adna Sarapovának

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.11.11. 11:36
Az ENSZ második esélyt adna Marija Sarapova orosz teniszezőnek, aki doppingvétségéig a szervezet jószolgálati nagykövete volt.

A 29 éves játékos márciusban jelentette be, hogy meldoniumhasználat miatt pozitív lett a doppingtesztje még januárban, a melbourne-i ausztrál nemzetközi bajnokságon. Sarapovát utóbb 15 hónapra tiltották el, jövő áprilisban térhet vissza. A szponzorok közül többen felfüggesztették a támogatását, és az ENSZ is szünetelteti a 2007 februárja óta tartó jószolgálati nagyköveti megbízást. Az egyik New York-i ENSZ-szóvivő ugyanakkor csütörtökön jelezte, hogy a szervezet részéről megvan a szándék az együttműködés folytatására jövő tavasztól.

Az ötszörös Grand Slam-tornagyőztes Sarapova az ENSZ Fejlesztési Programjában (UNDP) vállalt szerepet, leginkább az 1986-os csernobili nukleáris katasztrófa túlélőinek támogatásában.

Sarapova a pozitív doppingtesztje nyilvánosságra kerülésekor azzal védekezett, hogy tavaly decemberben került fel a tiltott szerek listájára annak a gyógyszernek az egyik hatóanyaga, a meldonium, amelyet 2006 óta szed a cukorbetegség megelőzésére. Elismerte, hogy december 22-én megkapta a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségtől (WADA) a legújabb változásokat tartalmazó levelet, de nem nézte át a listát, ezzel pedig nagy hibát követett el. Hozzátette: a 2000-es évek közepén gyakran betegeskedett, magnéziumhiányt állapítottak meg és cukorbetegségre utaló jeleket találtak nála. A családjában előfordult cukorbetegség, ezért kezdett gyógyszereket szedni.

Legfrissebb hírek

Marozsán búcsúzott Torontóban

Tenisz
10 órája

Babos és Stefani nagy csatában kikapott a montreali teniszversenyen

Tenisz
21 órája

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45
Ezek is érdekelhetik