Roland Garros: ismét leállították a létesítmény bővítését

MTI MTIMTI MTI
2016.10.08. 09:08
Egy újabb bírósági döntés következtében ismét leállt a francia Nemzetközi teniszbajnokságnak otthont adó Roland Garros Stadion bővítése.

Három nappal azután, hogy Franciaország legmagasabb szintű közigazgatási bírósága engedélyezte a munkálatokat, egy másik testület megint elrendelte azok felfüggesztését.

A Francia Tenisz Szövetség botrányosnak nevezte a legújabb határozatot, amely álláspontja szerint kétes körülmények között született, ezért azt kérte, hogy azonnal vonják vissza.

A bővítés akadályozása Párizs 2024-es olimpiai pályázatára is negatív hatással lehet, mert az ötkarikás játékokon és a paralimpián a teniszversenyek mellett kosárlabda- és rögbimérkőzéseknek is otthont adna a Roland Garros.

„Hosszú utat kell még megtennünk 2024-ig, de itt az ideje, hogy ez a zavaros bírósági ügy lezáruljon" – mondta Patrick Kanner francia sportminiszter.

A Francia Tenisz Szövetség öt évvel ezelőtt döntött a stadion bővítéséről, amelyet már a kezdetektől problémák öveznek, mert környezetvédő csoportok szerint a közeli Serres d'Auteuil botanikus kertben ártana a növényzetnek. A kertben lévő 19. századi üvegházak – amelyekben sokféle trópusi és egyéb növényt nevelnek – mindössze néhány száz méterre vannak a centerpályától. Legutóbb éppen a botanikus kertet tervező építész, Jean-Camille Formige örökösei indítványozták a bíróságon a munkálatok betiltását.

„Ez egy nagyon szép projekt, és nagyon tévednek, akik azt mondják, hogy el akarjuk pusztítani Serres d'Auteuil-t” – tette hozzá a miniszter.

A tervek szerint az egész stadiont felújítják, 2020-ig tetőt építenek a centerpálya fölé, és új médiaközpontot alakítanak ki. A nyolc és fél hektáros területen kialakított sportközpont 1928 óta ad otthont a francia nyílt teniszbajnokságnak.

 

Legfrissebb hírek

Zverev négy szettben győzte le a wimbledoni újoncot

Tenisz
14 órája

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.29. 10:20

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
2026.06.29. 09:09

Nevet váltott a Nemzetközi Teniszszövetség

Tenisz
2026.06.25. 12:22

Wimbledon: Piros Zsombor búcsúzott a selejtezőben

Tenisz
2026.06.24. 15:29

Stollárék párosa negyeddöntős Eastbourne-ben

Tenisz
2026.06.23. 18:58

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.22. 09:54

Pegula döntő játszmában legyőzte Szabalenkát a berlini elődöntőben

Tenisz
2026.06.20. 17:41
Ezek is érdekelhetik