Wimbledon: Murray túlóráztatta magát a győzelemért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.06. 21:55
Utolsóként Andy Murray jutott be a wimbledoni nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesének elődöntőjébe: a brit játékos öt játszmában győzte le Jo-Wilfried Tsongát.

Murray óriási csatában nyerte meg az első játszmát, a rövidítést 12–10-re nyerte meg, ami annyira visszavetette Tsongát, hogy a francia pillanatok alatt elveszítette a második szettet is. A skót ahelyett azonban, hogy a folytatásban könnyedén lezárta volna a meccset, további három játszmára kényszerült, és csak az ötödikben tudta két vállra fektetni az addigra kipukkadó Tsongát. A franciának brékpontja volt az ötödik szett elején, ám a 2013-as bajnok hárította, és a folytatásban nem adott esélyt.

„Tsonga az egyik legjobb füves pályás játékos a világon – mondta a meccs után Murray. – Volt néhány igazán elképesztő elütése fontos pillanatokban, és jobban is fogadott. Jól vegyítette a játékát, és elismerés illeti, ahogy visszaküzdötte magát a meccsbe.”

A skót ellenfele Tomás Berdych lesz az elődöntőben, ez lesz a két játékos 15. egymás elleni összecsapása, Murray 8–6-ra vezet az összevetésben.

A wimbledoni játéknap összefoglalóját itt olvashatja!

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (28 100 000 font, fű)
NEGYEDDÖNTŐ
Federer (svájci, 3.)–Cilic (horvát, 9.) 6:7, 4:6, 6:3, 7:6, 6:3
Raonic (kanadai, 6.)–Querrey (amerikai, 28.) 6:4, 7:5, 5:7, 6:4
Berdych (cseh, 10.)–Pouille (francia, 32.) 7:6, 6:3, 6:2
Murray (brit, 2.)–Tsonga (francia, 12.) 7:6, 6:1, 3:6, 4:6, 6:1

AZ ELŐDÖNTŐBEN
Federer (svájci, 3.)–Raonic (kanadai, 6.)
Murray (brit, 2.)–Berdych (cseh, 10.)

Legfrissebb hírek

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
14 órája

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49
Ezek is érdekelhetik