Tenisz: Azarenka legyőzte Serenát a döntőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.03.20. 20:53
null
Serena Williams (balra) tudott viccelődni a veresége után (Fotó: AFP)
Viktorija Azarenka 6:4, 6:4-re legyőzte Serena Williamset az Indian Wells-i kemény pályás tenisztorna női egyesének döntőjében, ezzel 2012 után másodszor nyerte meg a sivatagi tornát.


Azarenka a második szettben 4:0-ra és 5:1-re is vezetett, ám ekkor megingott, Serena Williams pedig ezt kihasználva 5:4-re felzárkózott. Az egyenlítéshez is közel volt, ám Azarenka még időben lezárta a meccset. A világelső amerikai jóval több nyerőt ütött (22–10), de ki nem kényszerített hibából is több állt a neve mellett a meccs végén (33–20). A legnagyobb különbség a bréklabdák értékesítésében volt kettejük között, hiszen míg Azarenka 3/4-gyel zárt, addig Williams csak egyet tudott kihasználni 12 lehetőségéből.

Azarenka a 2013-as Australian Open-győzelme óta a legnagyobb sikerét aratta, Serena Williams pedig nem tudta 15 év után újra megnyerni az Indian Wells-i tornát, amely 1999-ben és 2001-ben is az ő győzelmével zárult, majd sokáig bojkottálta a versenyt.

„Tudom, milyen sokat jelentett neked érzelmileg, hogy újra itt voltál, és nagyon sok embert inspirálsz a tenisz iránti elkötelezettségeddel. Csodálatos versenyző vagy. Megváltoztattad a játékunkat. Komolyan mondom, ha nem lennél, nem dolgoznék ilyen keményen, hogy jobb legyek. Őszintén köszönetet szeretnék ezért neked mondani” – szóltak Azarenka igen szép szavai legyőzött ellenfeléhez.

A 26 éves fehérorosz játékos a jövő héttől újra az első tízben lesz a világranglistán. Az egymás elleni mérlegük 17–4 Serena Williams javára.

WTA-TORNA, INDIAN WELLS (6 134 605 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ

Azarenka (fehérorosz, 13.)–S. Williams (amerikai, 1.) 6:4, 6:4

Legfrissebb hírek

Tenisz: eső miatt csúszik a program Miamiban

Tenisz
2026.03.18. 20:32

Váratlan visszalépés miatt Gálfi Dalma főtáblás Miamiban

Tenisz
2026.03.16. 18:59

Szabalenka visszavágott a melbourne-i vereségért Ribakinának Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.15. 21:57

Alcaraz először kapott ki 2026-ban, Medvegyev döntőzik Sinnerrel Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.15. 01:24

Sinner először döntőzhet Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.14. 23:38

Az Australian Open után Indian Wellsben is Arina Szabalenka és Jelena Ribakina döntőzik

Tenisz
2026.03.14. 11:57

Indian Wells: Jack Draper döntő szettes meccsen győzte le Novak Djokovicsot

Tenisz
2026.03.12. 09:55

Indian Wells-i tenisztorna: kiesett a női címvédő, Mirra Andrejeva

Tenisz
2026.03.10. 08:42
Ezek is érdekelhetik