Davis-kupa: Fucsovics is nyert, 2–0-ra vezetnek a magyarok

Vágólapra másolva!
2015.09.18. 15:59
Fucsovics Márton három szettben legyőzte Dimitar Kuzmanovot pénteken a Szófiában zajló Bulgária–Magyarország tenisz Davis-kupa-találkozó második meccsén, így a magyarok már 2–0-ra vezetnek az euro-afrikai zóna II-es csoportjának döntőjében.

A szövetség honlapja szerint az I-es csoportba való feljutásért kiírt csata második mérkőzésén a világranglistán 234. Fucsovics Márton csapott össze a 313. helyen álló Dimitar Kuzmanovval, aki 2011 óta nem vesztett egyéni meccset a Dk-ban. Az első játszmában brék döntött a nyíregyházi játékos javára, aki a másodikban, majd a harmadikban is már csak egy-egy gémet veszített. A harmadik felvonásban Kuzmanov 1:1-ig tartotta a lépést a magyarok első számú teniszezőjével, ám onnantól már nem nyert játékot, és 1 óra 58 perc elteltével mehetett gratulálni Fucsovicsnak.

Korábban az idei és tavalyi magyar bajnok Nagy Péter – aki 611. a világranglistán – három sima szettben megverte a 304 hellyel előrébb álló Dimitar Kutrovszkit, így a magyarok az első nap végén 2–0-s vezetésre tettek szert a bulgáriai Nemzeti Teniszközpontban.

A szombaton magyar idő szerint 13 órakor kezdődő páros mérkőzésen Fucsovics és Gödry Levente ellenfele Alekszandar Lazov és Tihomir Grozdanov lesz. Ha a magyarok hozzák azt a meccset is, akkor a vasárnapi záró egyesek már tét nélkül zajlanak – és a válogatott 2000 után visszatérhet az I-es csoportba.

„Peti rá tudta erőltetni játékát az ellenfélre, magas pörgetései és nyesései nehézségek elé állították az ellenfelet – elemezte a nyitónap történéseit Kuhárszky Zoltán kapitány. – Jól alkalmazta a taktikát, nem volt szabad csípőmagasságban játszani, és ezt Peti szépen meg is csinálta. A hosszú labdameneteket rendre ő nyerte, sokat mozgatta az ellenfelét, aki ezt nem tudta kezelni. Marcinak nagyon jól jött, hogy az ellenfele is jó tempóban játszott. Az eredmény nem tükrözi a játékot, amely szorosabb volt ennél, de Marci egyértelmûen jobb volt.”

Ami a folytatást illeti, a kapitány elmondta, nem ismerik a bolgár párost, de a Davis-kupában nem szabad senkit lebecsülni, minden meccset komolyan kell venni.

TENISZ, DAVIS-KUPA
Bulgária–Magyarország 0–2 – állás az első nap után
Dimitar Kuzmanov–Fucsovics Márton 3:6, 1:6, 1:6
Korábban
Dimitar Kutrovszki–Nagy Péter 4:6, 0:6, 3:6

Legfrissebb hírek

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18
Ezek is érdekelhetik