Tenisz: Serena megbocsátott, újra indul Indian Wellsben

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2015.02.04. 18:31
null
Serena Williamset vigasztalja édesapja a 2001-es Indian Wells-i döntő után (Fotó: Reuters)
A világelső Serena Williams 14 után felhagy az Indian Wells-i tenisztorna bojkottjával és idén ott lesz a női mezőnyben.

 

 

A 33 éves játékos azok után nem indult a kaliforniai viadalon, hogy 2001-ben kifütyülték, amikor nővére, Venus – 20 perccel a mérkőzés előtt – sérülésre hivatkozva visszalépett az elődöntőtől. Az így továbbjutott Serenát a belga Kim Clijsters elleni fináléban szintén folyamatosan kifütyülték, a közönség soraiban pedig többen rasszista jelzőkkel sértegették.

„Megértettem a megbocsátás igazi jelentését, ennek köszönhetően büszkén térek vissza Indian Wellsbe idén" – mondta a Time magazinnak adott interjúban Serena Williams, aki saját bevallása szerint a 2001-es döntő megnyerése után úgy zokogott az öltözőben, mintha élete legfontosabb meccsét vesztette volna el.

Az összeesküvés-elméletet támasztotta alá a negyeddöntőben Venus által legyőzött Jelena Gyementyjeva is, akitől a veresége után megkérdezték, hogy kit tart a „testvérháború” esélyesének. Az azóta már visszavonult orosz teniszező azt válaszolta, hogy szerinte a nővérek apja, Richard Williams dönti el, melyikük jut a döntőbe.

Az Indian Wells-i tornát március 11. és 22. között rendezik.

Legfrissebb hírek

Coco Gauff néhány nappal a US Open rajtja előtt szakított edzőjével

Tenisz
15 perce

Bravúr! Fucsovics legyőzte a második kiemeltet Winston-Salemben

Tenisz
21 órája

Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében

Tenisz
22 órája

Bondár nagy csatában kikapott a monterreyi tenisztorna első fordulójában

Tenisz
Tegnap, 8:20

Bondár sokat rontott a világranglistán

Tenisz
2025.08.18. 09:55

Swiatek a négy között, kiesett a címvédő Szabalenka Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.15. 21:35

Venus Williams szabadkártyát kapott a US Openre

Tenisz
2025.08.13. 17:52

Dimitrov kihagyja a US Opent

Tenisz
2025.08.13. 15:06
Ezek is érdekelhetik