ATP-vb: Wawrinkának esélye sem volt Djokovics ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.12. 22:44
A londoni ATP-világbajnokság A-csoportjának szerda esti mérkőzésén Novak Djokovics magabiztosan, két szettben legyőzte a svájci Stanislas Wawrinkát, ezzel közel került ahhoz, hogy megnyerje a kvartett küzdelmeit.

Az első helyen kiemelt szerb Novak Djokovics a harmadik kiemelt svájci Stanislas Wawrinkával találkozott londoni ATP-világbajnokság A-csoportjának csoportmérkőzésén. A két teniszező eddig 18-szor mérkőzött meg egymással, Wawrinka ebből csupán háromszor tudott nyerni. A találkozó pikantériája ugyanakkor az volt, hogy a svájci teniszező legutóbb épp az Australian Open negyeddöntőjében nyert a szerb világelső ellen, így Djokovicsnak volt miért visszavágnia.

Wawrinka rögtön az első gémben háromszor is bréklabdához jutott, amit végül ki is tudott használni, és a mérkőzés elején elvette a Djokovics adogatását, ám 2:1-nél a világelső villámgyorsan visszavette elvesztett szervát. A folytatásban a szerb nagyon beindult, ismét elnyerte ellenfele szerváját, onnantól pedig megállíthatatlannak bizonyult, az első szettet 6:3-ra be is húzta.

A második szett onnan folytatódott, ahol az első abbamaradt, Wawrinkának semmi sem sikerült, Djokovics rögtön el is vette a svájci adogatójátékát, aki végig csak küszködött. Djokovics esélyt sem adott riválisának, akinek a második szettben minden adogatójátékát elvette, így simán 6:0-ra megnyerte a második szettet.

BARCLAYS ATP WORLD TOUR FINALS, LONDON (6 500 000 dollár, kemény pálya)
A-CSOPORT, 2. FORDULÓ

Djokovics (szerb, 1.)–Wawrinka (svájci, 3.) 6:3, 6:0
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Berdych (cseh, 6.)–Cilic (horvát, 8.) 6:3, 6:1
A csoport állása: 1. Djokovics 2 győzelem/0 vereség (4:0-s szettarány, 24:5-ös gémarány), 1. Wawrinka 1/1 (2:2, 15:14), 3. Berdych 1/1 (2:2, 14:16), 4. Cilic 0/2 (0:4, 6:24)

Legfrissebb hírek

Eső miatt nem ért véget a magyarok meccse a US Open selejtezőjében

Tenisz
20 perce

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
1 órája

Coco Gauff néhány nappal a US Open rajtja előtt szakított edzőjével

Tenisz
4 órája

Bravúr! Fucsovics legyőzte a második kiemeltet Winston-Salemben

Tenisz
2025.08.19. 22:38

Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében

Tenisz
2025.08.19. 22:00

Bondár nagy csatában kikapott a monterreyi tenisztorna első fordulójában

Tenisz
2025.08.19. 08:20

Bondár sokat rontott a világranglistán

Tenisz
2025.08.18. 09:55

Swiatek a négy között, kiesett a címvédő Szabalenka Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.15. 21:35
Ezek is érdekelhetik