Tenisz: Wozniacki magával vitte az elődöntőbe Radwanskát

2014.10.24. 12:36
null
Ilyen fotók az idei vb-n már nem készülhetnek Sarapováról (Fotó: Reuters)
Caroline Wozniacki 6:2, 6:3-ra legyőzte Petra Kvitovát a női teniszezők szingapúri világbajnokságán, ezzel elődöntőbe juttatta a Fehér csoportból Agnieszka Radwanskát. A Vörös-csoportban Simona Halep kikaparta a gesztenyét Serena Williamsnek, Ana Ivanovics a győzelme ellenére búcsúzott.

 

Wozniacki már biztos továbbjutóként léphetett pályára utolsó csoportmérkőzésén, míg Kvitovának nyernie kellett volna a továbbjutáshoz. Ettől a cseh lány igen messze állt, simán kikapott Wozniackitól, aki így magával vitte az elődöntőbe Radwanskát.

Korábban Sarapovának két szettben kellett volna győznie ahhoz, hogy legyen esélye bejutni az elődöntőbe, és erre jó esélye volt. Az első játszmát ugyanis megnyerte 7:5-re, a másodikban pedig 5:1-re vezetett. Három mérkőzéslabdája is volt, ám Radwanska mindet túlélte, és rövidítésben egyenlített.

Sarapovának nem lehetett könnyű összeszednie magát a döntő szettre, de sikerült neki, és végül megnyerte utolsó idei szingapúri mérkőzését. Radwanska sorsa ezután már Wozniacki kezében volt – jó kézben.

A Vörös-csoportban Ivanovicsnak két szettben kellett volna megvernie Halepet az elődöntőbe jutáshoz, és bár az első játszmát 5:2-es hátrányból még megfordította, a másodikat elbukta. A győzelmet végül megszerezte, de a továbbjutáshoz ez kevés volt.

Az elődöntőben Serena Williams Caroline Wozniackival, Simona Halep pedig Agnieszka Radwanskával találkozik.

WTA-VB, SZINGAPÚR
FEHÉR CSOPORT, 3. FORDULÓ

Sarapova (orosz)–A. Radwanska (lengyel) 7:5, 6:7, 6:2
Wozniacki (dán)–Kvitová (cseh) 6:2, 6:3
A csoport végeredménye:
1. Wozniacki 3 győzelem/0 vereség, 2. Radwanska 1/2 (3:4-es szettarány), 3. Sarapova 1/2 (3:5), 4. Kvitová 1/2 (2:4)

VÖRÖS-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Ivanovics (szerb)–Halep (román) 7:6, 3:6, 6:3

A csoport végeredménye: 1. Halep 2 győzelem/1 vereség (5:2-es szettarány), 2. S. Williams 2/1 (4:2-es szettarány), 3. Ivanovics 2/1 (4:3), 4. Bouchard 0/3

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Wozniacki (dán)–S. Williams (amerikai)
Halep (román)–A. Radwanska (lengyel)

Legfrissebb hírek

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
8 órája

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
Tegnap, 14:41

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
2026.09.25. 10:37

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07