Tenisz: Babosék visszavágtak a világelsőknek Wimbledonért

Vágólapra másolva!
2014.08.14. 21:41
A Cincinnatiben zajló női tenisztorna párosversenyének negyeddöntőjében a Babos Tímea, Kristina Mladenovic duó szetthátrányból fordítva legyőzte a világelső Sara Errani, Roberta Vinci kettőst.

A magyar, francia kettős a wimbledoni döntő után nézett ismét farkasszemet a kiváló olasz kettőssel, a kezdés pedig egészen hasonlóan alakult, a brékekkel tarkított első szettet simán behúzták Vinciék (2:6).

Babosék mind a négy adogatásukat elvesztették az első játszmában, nem úgy a másodikban, ahol egyszer sem rontottak, és mivel kétszer brékelni is tudtak, nagyon sima játszma után egyenlítettek (6:1).

A döntő rövidítésben aztán megint a hibáké volt a főszerep, két-két rontás után először Erraniék hozták adogatásukat, és 5–3-nál lépéselőnybe is kerültek. Mladenovicék 4–6-ról sorozatban nyert három ponttal fordítottak, és 7–6-ra, 8–7-re, majd 9–8-ra is vezettek, utóbbit követően pedig kiszerválták a négy közé jutást. a wimbledoni döntő után nézett ismét farkasszemet a kiváló olasz kettőssel, a kezdés pedig egészen hasonlóan alakult, a brékekkel tarkított első szettet simán behúzták Vinciék (2:6).

Babosék mind a négy adogatásukat elvesztették az első játszmában, nem úgy a másodikban, ahol egyszer sem rontottak, és mivel kétszer brékelni is tudtak, nagyon sima játszma után egyenlítettek (6:1).

A döntő rövidítésben aztán megint a hibáké volt a főszerep, két-két rontás után először Erraniék hozták adogatásukat, és 5–3-nál lépéselőnybe is kerültek. Mladenovicék 4–6-ról sorozatban nyert három ponttal fordítottak, és 7–6-ra, 8–7-re, majd 9–8-ra is vezettek, utóbbit követően pedig kiszerválták a négy közé jutást.

„Most egy kicsit sír az egyik szemem, a másik nevet!!! Nagyon boldog vagyok, hogy nyertünk és visszavágtunk. Nagy meccs volt. Viszont így sajnos nem tudok egyénit játszani New Havenben... Holnap edzésnap, aztán szombaton folytatás " – nyilatkozta Babos a saját honlapján (www.babostimea.hu).

Az egyesben a világelső amerikai Serena Williams két sima, a második román Simona Halep pedig két szorosabb szettben múlta felül kiemelt riválisát, a spanyol Carla Suárez-Navarro viszont a megnyert első felvonás ellenére kikapott Elina Szvitolinától.

WTA-TORNA, CINCINNATI (2 567 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
S. Williams (amerikai, 1.)–Pennetta (olasz, 13.) 6:2, 6:2
Szvitolina (ukrán)–Suárez-Navarro (spanyol, 15.) 4:6, 6:4, 6:4
Halep (román, 2.)–Safárová (cseh, 16.) 6:4, 7:5

PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ

Babos, Mladenovic (magyar, francia, 6.)–Errani, Vinci (olasz, 1.) 2:6, 6:1, 10–8

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
10 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
Tegnap, 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
Tegnap, 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
Tegnap, 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
Tegnap, 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
Tegnap, 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik