Davis-kupa: Fucsovics legalább a top 200 közé vágyik idén

Vágólapra másolva!
2014.05.09. 12:43
Elégedetten beszélt saját és a válogatott eddigi teljesítményéről Fucsovics Márton a tenisz Davis-kupa euro-afrikai zóna III-as csoportjának szegedi tornáján.

„Örülök, hogy el tudtam jönni, eddig nagyon jól menetelünk, és én is hozom a formámat – nyilatkozta az MTI-nek a világranglista 237. helyezettje, aki két hete még a top 200-ban szerepelt. – Szombaton lehetnek szorosabb mérkőzések a grúzok elleni osztályozón, nekem megint hoznom kéne a papírformát, a második pedig igazi ki-ki meccs lehet.”

Idei évére vonatkozóan a nyíregyházi játékos kifejtette, térdproblémái miatt két hónapig egyáltalán nem vehetett részt versenyeken, emellett bár lehetnének jobbak is az eredményei, úgy érzi, egyre inkább játékba lendül.

„Most olyan elemeket gyakorlunk a nizzai akadémián, amelyek még hiányoznak a repertoáromból, például hogy nagyobb szervát üssek, többet menjek fel a hálóhoz, vagy jobb szögeket üssek – mondta. – Idén még biztosan Dél-Franciaországban készülök, jövőre majd meglátjuk.”

A 2014-es terveiről szólva Fucsovics elárulta, a Grand Slam-tornák selejtezőjében biztosan elindul, emellett elsősorban Challenger-versenyeken próbál szerencsét főtáblásként.

„Az év végén a legrosszabb esetben szeretnék az első kétszázban maradni, a legjobb esetben pedig a 100-110. hely körül zárni” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
11 órája

Az amerikai kapitány továbbjutást vár, Bardóczky Kornél meglepetésre számít a Davis-kupában

Tenisz
2026.02.04. 18:12

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41
Ezek is érdekelhetik