Tenisz: Babos Tímea a döntő szettben 4:1-ről kapott ki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.15. 14:00
Babos Tímea vereséget szenvedett, így kiesett a Kuala Lumpur-i női teniszversenyen. A magyar versenyzőt a cseh Krystina Plísková győzte le 7:6, 3:6, 6:4 arányban.

A 20 éves magyar játékos az első játszmát 1 óra 1 perc alatt szettlabdáról elvesztette a cseh Kristyna Plísková elleni keddi összecsapáson, ám ezt követően szép játékkal fordított (6:3), és a harmadik játszmában 1:0-ra vezetett, amikor félbeszakították a találkozót eső miatt.

A nagyjából négyórás esőszünet után Babos háromszor is bréklabdához jutott, de egyiket sem tudta kihasználni, így a cseh ellenfél – akinek ikertestvére is érdekelt a viadalon – egyenlített. Aztán Babos adogatásánál Plísková is elszúrt három bréklabdát. 2:1-nél Babos viszont kihasználta első lehetőségét a brékre, majd 4:1-re elhúzott. Két gémmel később ismét Babos adogatott, a cseh pedig 15:40-re is ment, ám a magyar lány egyenlíteni tudott. Hiába, mert Plísková ezt követő bréklabdáját kihasználta, s feljött 4:3-ra, majd 4:4-re.

Plísková nem érte be ennyivel, megint brékelt, majd saját adogatását simán behúzta, s ezzel megnyerte a mérkőzést. Babos Tímeának tehát az első fordulóig tartott a malajziai verseny.

A mérkőzés 2 óra 34 percig tartott (az esőszünetet nem számolva), Babos 11 bréklabdából csak négyet tudott kihasználni, saját adogatásainak csupán feléből tudott pontot szerezni.

WTA-TORNA, KUALA LUMPUR (250 000 dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ

Kr. Plisková (cseh)–Babos (magyar) 7:6, 3:6, 6:4
Hszie Szu-vej (tajvani)–Gajdosova (ausztrál) 2:6, 6:4, 6:3
Gatto-Monticone (olasz)–Jabeur (tunéziai) 3:6, 6:4, 6:2
Dijasz (kazah, 6.)–Daniilidu (görög) 6:2, 6:2
Ka. Plisková (cseh, 3.)–Krunics (szerb) 6:2, 6:2
Duan Jing-jing (kínai)–Vrljic (horvát) 6:3, 6:2
Majeric (szlovén)–Amanmuradova (üzbég) 4:6, 6:2, 6:0
Büyükakcay (török)–Date Krumm (japán, 5.) Date Krumm feladta
Vekic (horvát, 7.)–Csan Jüng-csan (tajvani) 3:6, 6:4, 6:1
Kovinics (montenegrói)–Mestach (belga) 6:4, 6:2
Mayr-Achleitner (osztrák, 4.)–Hozumi (japán) 6:4, 2:6, 6:3
Kicsenok (ukrán)–Morita (japán, 8.) 6:4, 6:2
Linette (lengyel)–Lim (francia) 6:3, 6:0
Csang Ling (kínai)–Szavcsuk (ukrán) 6:3, 6:2
Csang Su-aj (kínai, 2.)–Cseng Szaj-szaj (kínai) 2:6, 6:2, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Babos Tímeáék tornagyőzelemmel hangoltak a világbajnokságra

Tenisz
1 órája

Tenisz: Babosék párosa döntőbe jutott Tokióban

Tenisz
22 órája

Döntés a rövidítésben, Babos Tímeáék bejutottak az elődöntőbe Tokióban

Tenisz
2025.10.24. 12:57

Wimbledoni győztessel vált teljessé a női tenisz-vb mezőnye

Tenisz
2025.10.24. 10:29

Bondár Anna a második fordulóban búcsúzott a kantoni tenisztornától

Tenisz
2025.10.23. 13:17

Tokiói tenisztorna: Babosék a negyeddöntőben

Tenisz
2025.10.22. 10:33

Bondár Anna nagy csatában kiharcolt győzelemmel kezdett a kantoni WTA-tornán

Tenisz
2025.10.21. 10:17

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06
Ezek is érdekelhetik