Tenisz: minden idők legrövidebb meccsén vagyunk túl

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2014.03.21. 00:38
A selejtezőben Fucsovics Mártont búcsúztató amerikai Jack Sock két szettben nyert az argentin Guido Pella ellen a miami tenisztorna férfiversenyének első fordulójában, ezzel bejutott a legjobb 32 közé. A nőknél a nyolcadik helyen kiemelt cseh Petra Kvitová bejutott a nyolcaddöntőbe, csakúgy mint a tizenkettedikként rangsorolt korábbi világelső szerb Ana Ivanovics.

Érdekesség, hogy a férfiaknál Jarkko Nieminen és Bernard Tomic minden idők legrövidebb nyilvántartott férfi mérkőzését vívta: a finn teniszező mindössze 28 perc 20 másodperc alatt győzött 6:0, 6:1-re.

Az első szett csupán 13 percig tartott, és a januári Australian Open óta első meccsét játszó Tomic összesen 13 labdamenetet nyert meg.

Az eddigi rekordot Greg Rusedski és a német Carsten Arriens találkozója tartotta: 1996-ban a brit szervakirály 29 perc alatt diadalmaskodott 6:0, 6:0-ra Sydneyben. A férfi versenyeket szervező ATP 1991 óta tartja nyilván a mérkőzések hosszát.

A 21 éves, két hónapja csípőműtéten átesett Tomic ezzel együtt nem volt elégedetlen a teljesítményével:

„Mindent kihoztam magamból, és nemsokára remélhetőleg száz százalékon leszek” – mondta.

ATP 1000-ES TORNA, MIAMI (4 720 380 dollár, kemény)
1. FORDULÓ (A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT)

Garcia-López (spanyol)–Klahn (amerikai) 1:6, 6:1, 6:4
Sock (amrikai)–Pella (argentin) 6:3, 6:4
Isztyomin (üzbég)–Mahut (francia) 7:6 (10–8), 7:6 (7–2)
Bedene (szlovén)–Vang (tajvani) 1:6, 6:2, 6:4
Gimeno-Traver (spanyol)–Hacsanov (orosz) 6:7 (8–10), 6:1, 6:1
Robert (francia)–Bogomolov (orosz) 7:5, 6:4
Nieminen (finn)–Tomic (ausztrál) 6:0, 6:1
Harrison (amerikai)–Delbonis (argentin) 6:2, 6:4
Roger-Vasselin (francia)–Sijsling (holland) 3:6, 6:3, 7:6 (7–3)
Lacko (szlovák)–De Schepper (francia) 6:4, 6:4
Lu (tajvani)–Kukuskin (kazah) 6:1, 3:1-nél Kukuskin feladta

WTA-TORNA, MIAMI (5 427 105 dollár, kemény pálya)
2. FORDULÓ (A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)

Kvitová (cseh, 8.)–Ormaechea (argentin) 6:3, 6:4
Safárová (cseh, 26.)–King (amerikai) 6:3, 7:6 (7–2)
Garcia (francia)–Zakopalová (cseh, 27.) 7:6 (7–3), 7:6 (7–3)
Kerber (német, 2.)–Peng (kínai) 6:3, 1:6, 7:6 (7–5)
Ivanovics (szerb, 12.)–Davis (amerikai) 6:1, 6:1
Stosur (ausztrál, 16.)–Bertens (holland) 6:3, 6:2
Pennetta (olasz, 20.)–Govorcova (fehérorosz) 6:3, 6:3
Makarova (orosz, 23.)–Peterson (svéd) 6:1, 6:1
Vekic (horvát)–Kuznyecova (orosz, 28.) 7:6 (7–5), 7:5
Pironkova (bolgár)–Cirstea (román, 25.) 6:3, 6:3

Legfrissebb hírek

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
8 órája

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49
Ezek is érdekelhetik