Fed-kupa: az ukránok és a hollandok is csoportgyőztesek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.02.08. 17:42
Az ukránok nyerték meg a C-csoport küzdelmeit Budapesten a tenisz Fed-kupa euro-afrikai zóna I-es csoport tornáján, míg az A jelű kvartettben a hollandok végeztek az élen.

A szombaton az osztrákokat 2:1-re legyőző ukrán válogatott a vasárnapi helyosztókon a másik három csoportgyőztessel együtt a világcsoport II-be való feljutásért játszik majd. A kvartettben három vereséggel utolsó szlovénok a kiesés elkerüléséért lépnek pályára.

A B-csoportban az 1/1-es győzelmi mérleggel álló magyarok a hasonló mutatóval rendelkező britekkel szállnak szembe. A hazai együttesben Babos Tímea és Jani Réka szerepel egyesben és párosban is.

Ha a mieink nyernek, akkor csoportmásodikként vasárnap délután az izraeliekkel küzdenek meg az 5-8. helyért, ha viszont kikapnak, akkor az osztrákokkal találkoznak a 9-12. helyért.

Az A-csoportot harmadik sikerükkel a hollandok nyerték meg, akik korábban a horvátokat és a belgákat is sima 3:0-val intézték el, így a vasárnapi helyosztókon a másik három csoportgyőztessel együtt a világcsoport II-be való feljutásért játszanak. Az A-csoportban Luxemburg lett az utolsó, így vasárnap a kiesés elkerüléséért lép pályára a D csoportban utolsóként zárt bolgárok ellen.

FED-KUPA, EURO-AFRIKAI ZÓNA, I. CSOPORT,
C-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Ukrajna–Ausztria 2:1
Izrael–Szlovénia 2:1
A csoport végeredménye: 1. Ukrajna 3 győzelem/0 vereség, 2. Izrael 2/1, 3. Ausztria 1/2, 4. Szlovénia 0/3

A-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Hollandia–Luxemburg 3:0
Belgium–Horvátország 3:0
A csoport végeredménye: 1. Hollandia 3 győzelem/0 vereség, 2. Belgium 2/1, 3. Horvátország 1/2, 4. Luxemburg 0/3

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
Tegnap, 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik