Aus. Open: Djokovics elégedett Beckerrel, gratulált a svájcinak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.21. 21:41
Stanislas Wawrinka az Ausztrál nemzetközi teniszbajnokság férfi tornájának eddigi legnagyobb meglepetését okozta azzal, hogy ötszettes csatában legyőzte a négyszeres győztes Novak Djokovicsot, és bejutott az elődöntőbe. A szerb szerint ugyanakkor az Australian Open-eredményéből még nem lehet leszűrni azt, hogy nem jó az együttműködés közte és új edzője, Boris Becker között.

Djokovics és Becker decemberben kezdte meg a közös munkát, és a korábbi világelső szerint még korai következtetéseket levonni abból, hogy most kiesett az Australian Open negyeddöntőjében.

„Ez volt az első közös tornánk. Elégedett vagyok azokkal a dolgokkal, amikről beszéltünk, amiken dolgoztunk. Természetesen sajnálatos, hogy már a negyeddöntőben kiestem, de még a szezon elején járunk, és meglátjuk, mi jön a folytatásban” – mondta az „edzőkérdésről” Djokovics, aki a meccs után alig győztes dicsérni az őt legyűrő Wawrinkát.

„Nagyszerű formában van. Az elmúlt tizenöt hónapban élete legjobbját nyújtja, megalapozta a helyét a top 10-ben, és topjátékosok ellen nyer nagy tornákon, hiszen tavaly [Andy] Murrayt is legyőzte a US Openen. Tudja már, hogy kell játszani a nagyszínpadon is, ezt ezen a meccsen is lehetett érezni. Amikor így játszik, az egyetlen dolog, amit tehetek, hogy gratulálok. Ma ő volt a jobb” – mondta Djokovics.

 

Legfrissebb hírek

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa-keretében

Tenisz
4 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55