Aus. Open: A mai volt a legjobb meccsem a tornán - Nadal

Vágólapra másolva!
2014.01.24. 14:30
Rafael Nadal szerint az elődöntőben, Roger Federer ellen nyújtotta a legjobb teljesítményét az idei Australian Openen. A három szettben legyőzött svájci nem volt túl letört, jó évkezdetről beszélt, és optimista a folytatást illetően.

„Ma játszottam a legjobb meccsemet a tornán. A vízhólyaggal nincs gond, bár az elhelyezkedése miatt nehéz bekötni – mondta a tenyérsérüléssel bajlódó Nadal, aki kitért Wawrinkára is. – Nagyon kemény ellenfél vár rám. Stan remekül játszik, és nagy önbizalommal vághat neki a döntőnek. Láttam a Djokovics és a Berdych elleni meccsét, nagyszerű formában van. Ismerem őt, jó barátom, a szervája pedig hihetetlen. A legjobbamat kell nyújtanom.”

Ha vasárnap is nyer Nadal, akkor 14. Grand-Slam-sikerével beéri az örökrangsor második helyén álló Pete Samprast.

„Sosem gondoltam volna, hogy tizennégyig juthatok, vasárnap megpróbálok mindent beleadni” – tette hozzá a spanyol.

„Talán szerválhattam volna jobban. Kevés lehetőség adódott előttem, ez nyomást helyezett rám. Megérdemelten nyert, jobb volt ma este – nyilatkozta Federer. – Nagyon jó lett volna egy svájci házi döntő, sajnálom, hogy ez nem jött össze. Összességében azonban úgy gondolom, jó évkezdet volt ez, a legjobb teniszemet még nem mutattam meg. Nem vagyok nagyon csalódott, tettem egy lépést a helyes irányba, nagyszerű év lehet ez a számomra.” Nadal, aki kitért Wawrinkára is. – Nagyon kemény ellenfél vár rám. Stan remekül játszik, és nagy önbizalommal vághat neki a döntőnek. Láttam a Djokovics és a Berdych elleni meccsét, nagyszerű formában van. Ismerem őt, jó barátom, a szervája pedig hihetetlen. A legjobbamat kell nyújtanom.”

Ha vasárnap is nyer Nadal, akkor 14. Grand-Slam-sikerével beéri az örökrangsor második helyén álló Pete Samprast.

„Sosem gondoltam volna, hogy tizennégyig juthatok, vasárnap megpróbálok mindent beleadni” – tette hozzá a spanyol.

„Talán szerválhattam volna jobban. Kevés lehetőség adódott előttem, ez nyomást helyezett rám. Megérdemelten nyert, jobb volt ma este – nyilatkozta Federer. – Nagyon jó lett volna egy svájci házi döntő, sajnálom, hogy ez nem jött össze. Összességében azonban úgy gondolom, jó évkezdet volt ez, a legjobb teniszemet még nem mutattam meg. Nem vagyok nagyon csalódott, tettem egy lépést a helyes irányba, nagyszerű év lehet ez a számomra.”

Legfrissebb hírek

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Djokovics egy szetten át bírta a csodateniszt, Alcaraz megcsinálta a karrier Grand Slamet!

Tenisz
2026.02.01. 12:50

Ribakina visszavágott Szabalenkának a 2023-as döntőért, megnyerte az Australian Opent

Tenisz
2026.01.31. 12:06

Australian Open: amerikai, brit siker férfi párosban, belga, kínai kettős nyert a nőknél

Tenisz
2026.01.31. 09:54

Honnan húzta ezt elő?! Djokovics hatalmasat küzdve legyőzte Sinnert öt szettben, ő döntőzik Alcarazzal Melbourne-ben

Tenisz
2026.01.30. 15:36

Öt és fél órás dráma Melbourne-ben: Zverev kétszettes hátrányról visszajött a megsérülő Alcaraz ellen, mégis a spanyol jutott döntőbe

Tenisz
2026.01.30. 10:21

Kilencedik edzőjétől köszönt el a 23 éves Grand Slam-bajnok

Tenisz
2026.01.30. 09:48

Australian Open: Ribakina lesz Szabalenka ellenfele a női döntőben

Tenisz
2026.01.29. 14:11
Ezek is érdekelhetik