Tenisz: Djokovics és Williams lett a 2013-as világbajnok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.12.18. 13:51
A tavalyi évhez hasonlóan a szerb Novak Djokovics és az amerikai Serena Williams lett a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) 2013-as világbajnoka.

A sorozatban harmadszor ITF-világbajnok Djokovics idén egy Grand Slam-tornán – az Australian Openen – diadalmaskodott, összesen hét versenyt nyert meg, emellett döntős volt Wimbledonban és a US Openen. Az évet világelsőként kezdte, de októberben át kellett adnia a trónt a Ronald Garroson és a US Openen is győztes spanyol Rafael Nadalnak.

A 32 éves Williams idén 11 versenyen diadalmaskodott, köztük a Roland Garroson, a US Openen és a szezonzáró WTA-világbajnokságon is. Február 18-án a sportág történetének legidősebb női világelsője lett, 2013-ban pedig összesen 12.4 millió dollár pénzdíjat kasszírozott, így több mint négymillióval megjavította a fehérorosz Viktorija Azarenka tavalyi rekordját. Williams 90 győzelem mellett mindössze négyszer kapott ki az év során.

Az ITF a GS-, ATP- és WTA-tornákon, valamint a Davis- és a Fed-kupában mutatott teljesítmény alapján választja meg az év világbajnokait.

Legfrissebb hírek

Swiatek a négy között, kiesett a címvédő Szabalenka Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.15. 21:35

Venus Williams szabadkártyát kapott a US Openre

Tenisz
2025.08.13. 17:52

Dimitrov kihagyja a US Opent

Tenisz
2025.08.13. 15:06

Marozsán Fábián kihagyja a winston-salemi tornát

Tenisz
2025.08.13. 12:40

Szeles Mónikának a betegsége új kezdetet jelent

Tenisz
2025.08.12. 17:09

Megszületett Rafael Nadal második gyermeke

Tenisz
2025.08.09. 15:53

Visszalépett a US Opentől a női világranglista 12. helyezettje

Tenisz
2025.08.09. 09:05

A bajnokcsináló – sztárportré Darren Cahillről

Képes Sport
2025.08.07. 15:02
Ezek is érdekelhetik