Tenisz: 2008 után újra Fed-kupa-csoportmeccs lesz hazánkban

MTI MTIMTI MTI
2013.11.06. 17:43
Február 4. és 8. között a budapesti Syma-csarnokban kerül sor a magyar női válogatott részvételével a tenisz Fed-kupa euro-afrikai zóna I-es csoportjának küzdelmeire.

A magyar szövetség (MTSZ) szerdai tájékoztatása szerint a női csapatverseny harmadik vonalában jelenleg Magyarország mellett Ausztria, Belgium, Bulgária, Fehéroroszország, Hollandia, Horvátország, Izrael, Lettország, Luxemburg, Nagy-Britannia, Portugália, Románia, Szlovénia, Törökország, Tunézia és Ukrajna szerepel. Ez azt jelenti, hogy akár a világranglista második helyén álló fehérorosz Viktorija Azarenkát, az idén hat tornán – köztük a budapestin is – diadalmaskodó román Simona Halepet, továbbá a wimbledoni elődöntős belga Kirsten Flipkenst is láthatja a magyar közönség.

A 17 csapat három négyes és egy ötös csoportba kerül. A csoportmérkőzésekre kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken kerül sor. A négy csoportgyőztes szombaton a rájátszásban dönt arról, hogy melyik két csapat jut be az áprilisi Világcsoport II. rájátszásába. A csoportok utolsó helyezettjei szombaton arról döntenek, hogy melyik két csapat esik ki az euro-afrikai zóna II. csoportjába, a helyosztókat pedig szintén szombaton játsszák.

Az MTSZ legutóbb 2008-ban rendezett Fed-kupa-csoporttalálkozót, idén februárban az izraeli Eilat volt a házigazda, ahol Barátosi Levente szövetségi kapitány együttese a 16 csapatos torna ötödik helyén végzett.

A férfiak Davis-kupájához hasonlatos Fed-kupában a Világcsoport és a szintén nyolctagú Világcsoport II. alatt a harmadik vonal már regionális felosztásban működik, itt amerikai, euro-afrikai és ázsiai-óceániai zónát hoztak létre.

Legfrissebb hírek

Sinner megállíthatatlan Madridban, Zverev ellen írhat történelmet

Tenisz
17 órája

Tenisz: visszavonul a 2014-es US Open-döntős

Tenisz
Tegnap, 11:18

Bondár Anna közel volt a bravúrhoz, de Mirra Andrejeva őt is legyőzte

Tenisz
2026.04.27. 18:05

Boldog embernek mondhatja magát – interjú a hatvanéves Temesvári Andreával

Képes Sport
2026.04.26. 08:45

Marozsán döntő szettben kikapott Medvegyevtől Madridban

Tenisz
2026.04.25. 21:34

Carlos Alcaraz kihagyja a Roland Garrost

Tenisz
2026.04.24. 18:46

Udvardy Panna kikapott Mirra Andrejevától a madridi tenisztorna második fordulójában

Tenisz
2026.04.23. 20:39

Udvardy megtörte az áprilisi átkot, és Gálfi is továbbjutott Madridban

Tenisz
2026.04.22. 15:26
Ezek is érdekelhetik