Davis-kupa: egy évre kizárták az „előítéletes” tunéziaiakat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.11.02. 14:18
A Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) egy évre kizárta Tunéziát a Davis-kupából, mivel az egyik válogatott játékosnak megtiltották, hogy pályára lépjen izraeli riválisa ellen egy októberi Challenger-tornán.

Az ITF szombati közleményében azt írta, a tunéziai szövetség „beleavatkozott a sportban érvényes nemzetközi gyakorlatba”, amikor arra utasította Malek Dzsazirit, hogy lépjen vissza az izraeli Amir Weintraub ellen kiírt negyeddöntős összecsapásától az üzbegisztáni Taskentben rendezett Challenger-tornán.

Az ITF közölte, hogy a vezetőség egyhangúlag döntött az észak-afrikai ország kizárása mellett, de a testület tunéziai tagja, Tarak Cherif nem szavazott.

„Az előítéletnek semmi keresnivalója sincs a sport és a társadalom egyetlen területén sem” – jelentette ki Francesco Ricci Bitti, az ITF elnöke.


Az ITF közölte, hogy a vezetőség egyhangúlag döntött az észak-afrikai ország kizárása mellett, de a testület tunéziai tagja, Tarak Cherif nem szavazott.

„Az előítéletnek semmi keresnivalója sincs a sport és a társadalom egyetlen területén sem” – jelentette ki Francesco Ricci Bitti, az ITF elnöke.

Legfrissebb hírek

Az amerikai kapitány továbbjutást vár, Bardóczky Kornél meglepetésre számít a Davis-kupában

Tenisz
15 órája

Australian Open-győztes került be a magyarok elleni Davis-kupa-csapatba

Tenisz
2026.01.31. 09:29

„Történelmi összecsapás előtt” – Kecskeméten tart előadást Bardóczky Kornél, Piros Zsombor és Sávolt Attila

Tenisz
2026.01.29. 09:41

Fucsovics nélkül állnak ki a magyarok az amerikaiak elleni Davis-kupa-csatára

Tenisz
2026.01.05. 17:17

Davis-kupa: Tatabányán, salakon fogadjuk az amerikaiakat a februári selejtezőben

Tenisz
2025.12.15. 19:35

Olaszország sorozatban harmadszor győzött a Davis-kupában

Tenisz
2025.11.23. 20:40

„Eléggé belehúztunk” – Bardóczky Kornél a Davis-kupa sorsolásáról

Tenisz
2025.11.23. 14:49

Davis-kupa: az amerikaiakat fogadják a mieink a februári selejtezőben

Tenisz
2025.11.23. 12:31
Ezek is érdekelhetik