US Open: Babos örül, hogy erős játékos ellen kezd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.26. 09:42
A főtáblás helyét a júliusi budapesti WTA-tornán biztossá tevő Babos Tímea (103. a világranglistán) lesz az egyetlen magyar résztvevő egyéniben a ma kezdődő US Openen. Kiváláságunk már nagyon vár a tizedik kiemelt olasz Roberta Vinci elleni találkozót.

Az augusztusi nemzetközi tornáin Doneckben döntős, Kínában pedig elődöntős 20 éves játékos az elmúlt két hétben edzésekkel készült a US Openre, ahol tavaly az első fordulóban kapott ki a brit Johanna Kontától. Ezúttal ráadásul jóval nehezebb sorsolást kapott, hiszen a nemzetközi mezőnyben is rutinosnak számító Vinci lesz az ellenfele, de van esélye a bravúrra, főleg ha azt vesszük, hogy Babos két éve az olaszt kedvenc felületén, salakon is megszorongatta.

„Várom a meccset, örülök, hogy ilyen erős játékos ellen kezdek. Bár ő a tizedik kiemelt, mégis úgy érzem, hogy van esélyem, amit talán a kétezer-tizenegyes budapesti meccsünk is mutat. Nem én vagyok az esélyes, de megpróbálom kihozni magamból a maximumot és élvezni a US Open varázsát” – vezette fel a mérkőzést Babos, aki párosban a 2010-es Roland Garros egyéni győztesével, Francesca Schiavonéval indul, és majd a grúz Okszana Kalasnyikova és a lengyel Alicja Rosolska duó ellen kezd. Utóbbi a 45., míg előbbi a 53. helyen áll a legfrissebb WTA-világranglistán a párosok között.

Ebben a versenyszámban lesz másik magyar is, az amerikai Megan Moulton-Levyvel az oldalán élete (talán) utolsó viadalán játszó Marosi Katalin. Ők az első fordulóban majd az Irina-Camelia Begu (román), Klára Zakopálova (cseh) páros ellen nyitnak. Két esetleges győzelem után a magyaros párosok a 3. fordulóban egymással találkozhatnak.

A juniorok között pedig a lányoknál szoríthatunk a 17 éves Szlavikovics Szabinának.

 

Legfrissebb hírek

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
16 órája

Bondár Anna a második fordulóban kiesett a kantoni tenisztornán

Tenisz
2026.10.29. 13:21

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

„Mélyen megsebzett” – Monfils a Szvitolinával való szakításáról

Tenisz
2026.10.28. 10:19

Sinner az év végén Szaúd-Arábiában vesz részt egy bemutató tornán

Tenisz
2026.10.26. 21:52

Davis-kupa: a világelső Zverev is erősíti a németeket

Tenisz
2026.10.26. 18:02

Alcaraz ott lesz a Davis-kupa nyolcas döntőjében

Tenisz
2026.10.26. 16:44

Bondár Anna elbúcsúztatta az első kiemeltet Kantonban

Tenisz
2026.10.26. 07:35