Tenisz: Nadal kiütéssel, Murray nehezebb meccsen tért vissza

Vágólapra másolva!
2013.08.07. 21:59
Rafael Nadal és Andy Murray is két szettben győzött a montreali kemény pályás tenisztorna 2. fordulójában. Mindkét teniszező az első mérkőzését játszotta wimbledoni szereplése óta.

A Wimbledonban a végső győzelemig menetelő Murrayt megizzasztotta Marcel Granollers, ám a spanyol így sem tudott szettet rabolni tőle, a skót 6.4, 7:6-ra nyert.

Nadalnak kevésbé sikerült jól az idei wimbledoni fellépése – a belga Steve Darcis már a nyitó fordulóban elbúcsúztatta –, most viszont tükörsima meccsen tért vissza. Ugyan rögtön az első játékban bréklabdát kellett hárítania a kanadai Jesse Levine ellen, végül 6:2, 6:0-ra diadalmaskodott. A következő körben a lengyel Jerzy Janowicz vár Nadalra.

Tommy Haas számára nem sokáig tartott a torna, ugyanis 5:0-s hátrányban vállsérülés miatt feladta a küzdelmet Marinko Matosevic ellen.

ATP 1000-ES TORNA, MONTREAL (2 887 085 dollár, kemény pálya)
EGYES, 2. FORDULÓ

Nadal (spanyol, 4.)–Levine (amerikai) 6:2, 6:0
Janowicz (lengyel, 15.)–Dancevic (kanadai) 7:6, 3:6, 6:4
Istomin (üzbég)–Peliwo (kanadai) 6:3, 3:6, 6:3
Matosevic (ausztrál)–Haas (német, 10.) 5:0
Paire (francia)–Wawrinka (svájci, 8.) 6:2, 7:6
Berdych (cseh, 5.)–Dolgopolov (ukrán) 6:3, 6:4
Pospisil (kanadai)–Stepánek (cseh) 6:2, 6:4
Gulbis (lett)–Fognini (olasz, 13.) 6:3, 1:6, 6:1
Murray (brit, 2.)–Granollers (spanyol) 6:4, 7:6

WTA-TORNA, TORONTO (2 369 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, 2. FORDULÓ

Rybariková (szlovák)–Lepchenko (amerikai) 6:4, 6:2
Bartoli (francia, 7.)–Davis (amerikai) 6:0, 6:3
Stephens (amerikai, 14.)–Barthel (német) 6:3, 4:6, 6:3
Cornet (francia)–Kirilenko (orosz, 11.) 7:5, 7:5
Li Na (kínai, 4.)–Pavljucsenkova (orosz) 6:1, 6:4
Flipkens (belga, 13.)–Bertens (holland) 7:5, 3:6, 6:2
Errani (olasz, 5.)–Zakopalová (cseh) 6:2, 7:6
Vinci (olasz, 10.)–Makarova (orosz) 6:0, 6:4
Jankovics (szerb, 15.)–Fichman (kanadai) 6:4, 7:6

Legfrissebb hírek

Diadalmenet, korhatárra tekintettel nélkül – sztárportré Mirra Andrejeváról

Képes Sport
7 órája

Piros Zsombor nagyszerű játékkal a selejtező harmadik fordulójába jutott a US Openen

Tenisz
Tegnap, 22:27

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
Tegnap, 0:06

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
2025.08.20. 23:09

Coco Gauff néhány nappal a US Open rajtja előtt szakított edzőjével

Tenisz
2025.08.20. 20:10

Bravúr! Fucsovics legyőzte a második kiemeltet Winston-Salemben

Tenisz
2025.08.19. 22:38

Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében

Tenisz
2025.08.19. 22:00

Bondár nagy csatában kikapott a monterreyi tenisztorna első fordulójában

Tenisz
2025.08.19. 08:20
Ezek is érdekelhetik