Tenisz: a párosvilágelsők csatáznak a palermói döntőben

Vágólapra másolva!
2013.07.13. 22:13
Olasz házi döntőt rendeznek a palermói női tenisztornán, miután a másodikként rangsorolt Roberta Vinci korábbi sikerét követően az első helyen kiemelt Sara Errani két játszmában legyőzte a cseh Klára Zakopalovát.

Érdekesség, hogy a döntőben összejött a színolasz párosítás mellett a női páros világranglista-vezetők csatája is, ugyanis Vinci és Errani együtt állnak az első helyen.

Bár Errani a 14., Vinci pedig a 10. egyéni WTA-tornadöntőjére készül, utóbbi nyert több döntőt, előbbi hétszer, utóbbi kilencszer emelhette magasba a győztesnek járó trófeát.

WTA-TORNA, PALERMO (235 000 dollár, salak)
EGYES, ELŐDÖNTŐ
Errani (olasz, 1.)–Zakopalová (cseh, 4.) 6:4, 6:4
KORÁBBAN MÁR KÖZÖLT EREDMÉNY
Vinci (olasz, 2.)–Cabeza-Candela (spanyol) 5:7, 6:2, 6:2
A DÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Errani (olasz, 1.)–Vinci (olasz, 2.)

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
15 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik