Wawrinkának és Simonnak sem hozott szerencsét a 2. kiemelés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.22. 16:05
null
Feliciano López a döntő szettben játékot sem engedett Gilles Simonnak (Fotó: Action Images)
A 21 éves román Simona Halep és a 26 esztendős orosz Jelena Vesznyina egyesbeli pályafutása sem indult fényesen, előbbi három, utóbbi hat elbukott WTA-tornadöntővel indított, de most mindketten ráléptek a győzelmi ösvényre. A férfiak versenyében mindkét második helyen kiemelt versenyző vereséget szenvedett a döntőben, a svájci Stanislas Wawrinka a francia Nicolas Mahut, utóbbi honfitársa, Gilles Simon pedig a spanyol Feliciano Lópeztől kapott ki.

 

 

Gilles Simon óriásit küzdve döntő szettre mentette az eastbourne-i férfi tenisztorna fináléját, ott azonban a spanyol Feliciano López játékot sem engedett már a 2. helyen kiemelt francia játékosnak.

A 2 óra 48 percig tartó ütközet első két szettje egyaránt csak rövidítésben dőlt el, előbb López, majd Simon javára (bár a francia ezt a tie-breaket is rosszul indította), ehhez képest a harmadik felvonásban már csak az történt, amit a spanyol akart, és végül a harmadik meccslabdáját – ha jó adag szerencsével is, hiszen a hálón megpattant a labda, amelyet így már nem tudott visszaütni a francia – már értékesítette is.

A világranglista-39. López karrierje harmadik ATP-tornasikerét aratta.

ATP 250-ES TORNA, EASTBOURNE (468 460 euró, fű)
DÖNTŐ

López (spanyol)–Simon (francia, 2.) 7:6, 6:7, 6:0

Mahut öröme (Fotó: MTI)
Mahut öröme (Fotó: MTI)
A selejtezőből induló francia Nicolas Mahut két szettben legyőzte a 2. helyen kiemelt svájci Stanislas Wawrinkát a s'Hertogenboschban megrendezett férfi tenisztorna fináléjában.

A világranglistán mindössze a 240. helyen álló Mahut az első szettben az őt 230 pozícióval megelőző Wawrinka mindhárom bréklabdáját hárítani tudta, míg ő a kettőből eggyel élni tudott.

A másodikban aztán már nem engedte fogadólehetőséghez a top 10-es svájcit, az újabb két saját esélyéből azonban egyet ismét hozott, így 5:4-nél a győzelemért adogathatott, és 40:15-nél az első mérkőzéslabdájával nem egészen 83 perc alatt behúzta a találkozót.

Érdekesség, hogy a 2008-ban még a 40. helyen álló 31 éves francia mindössze a harmadik egyéni ATP-tornadöntőjét játszotta, és ebből ez volt az első, amelyet meg is nyert – párosban 11-ből hatszor diadalmaskodott.

ATP 250-ES TORNA, 'S-HERTOGENBOSCH (410 200 euró, fű)
DÖNTŐ
Mahut (francia)–Wawrinka (svájci, 2.) 6:3, 6:4

Az orosz Jelena Vesznyina két nagyon sima szettben legyőzte az amerikai Jamie Hamptont a eastbourne-i női tenisztorna fináléjában.

A páros-világranglista 7. helyén (egyéniben 36. volt a hétfői rangsorban) álló orosz játékos pályafutása első hat egyéni WTA-döntőjét elbukta ugyan, idén azonban Ausztráliában megszakadt a rossz sorozata – januárban a német Mona Barthel ellen 6:3, 6:4-re nyert –, most pedig megduplázta tornasikereinek számát.

Hampton így sem panaszkodhat, hiszen a selejtezőből indulva az első körben az első kiemelt lengyel Agnieszka Radwanskát, a négy között pedig a korábbi világelső dán Caroline Wozniackit is legyőzte.

WTA-TORNA, AEGON INTERNATIONAL, EASTBOURNE (690 000 dollár, fű)
DÖNTŐ

Vesznyina (orosz)–Hampton (amerikai) 6:2, 6:1

Halep két hét alatt két tornát nyert meg (Fotó: Action Images)
Halep két hét alatt két tornát nyert meg (Fotó: Action Images)

Igencsak jó formában van a 21 éves Simona Halep: a román teniszezőnő a múlt heti nürnbergi tornasikere után a 's-Hertogenboschban rendezett viadalt is megnyerte, miután a döntőben két szettben legyőzte a 4. helyen kiemelt belga Kirsten Flipkenst.

Érdekesség, hogy Halep ezt megelőzően összesen három alkalommal jutott csak WTA-torna fináléjába, és mindegyiket elvesztette, mielőtt az előző héten megtört a jég.

A román játékost ráadásul még csak a sorsolás sem segítette, hiszen mindjárt a második fordulóban az első kiemelt Roberta Vincivel csapott össze, és mosta le 6:0, 6:1-gyel, az elődöntőben pedig a harmadikként rangsorolt Carla Suárez Navarrót verte meg két sima játszmában (6:3, 6:2).

WTA-TORNA, UNICEF OPEN, 'S-HERTOGENBOSCH (235 000 dollár, fű)
DÖNTŐ

Halep (román)–Flipkens (belga, 4.) 6:4, 6:2

Legfrissebb hírek

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18
Ezek is érdekelhetik