Tenisz: Ott folytatom, ahol abbahagytam - Nadal

MTI MTIMTI MTI
2012.11.26. 19:40
null
Nadalnak ez az éve nem úgy alakult, ahogy szerette volna (Fotó: Action Images)
A korábbi világelső teniszező, Rafael Nadal, aki hat hónapos kihagyás után egy hete kezdte meg az edzéseket, azt mondta: ugyanazon a szinten szeretné folytatni, mint ahol abbahagyta.

 

„Egyelőre nem történt semmiféle csoda, keményen készülök. Azt szeretném, ha teljesen egészségesen versenyezhetnék" – fogalmazott a Roland Garros hétszeres bajnoka, aki lassan gyógyuló térdsérülése miatt volt kényszerpihenőn.

„A lehető legtöbbet szeretném kiadni magamból. Ha ez a világelsőséget jelenti, nagyon boldog leszek, de akkor is, ha ez csak a nyolcadik pozícióra lesz elegendő” – folytatta a korábbi ranglistavezető.

„Jól emlékszem, hogy 2004-ben és egy évvel később hasonló gondjaim voltak, de túléltem, és sikeresen tértem vissza. Természetesen nem voltam különösebben boldog az elmúlt hat hónap alatt, viszont egy sor olyan dologgal tudtam foglalkozni, amire korábban nem jutott időm.”

A 26 éves mallorcai teniszező, aki eddigi pályafutása során 11 Grand Slam-tornát nyert, legutóbb júniusban, a wimbledoni torna második fordulójában lépett pályára, ahol óriási meglepetésre kikapott a cseh Lukas Rosoltól.

Legfrissebb hírek

Tenisz: Marozsán Fábián három szettben kapott ki Cincinnatiben

Tenisz
10 órája

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa-keretében

Tenisz
Tegnap, 16:43

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20