Tenisz: már képes lábra állni a zuhanást túlélő ifj. Bubka

2012.11.28. 14:39
Már képes lábra állni, sőt „majdnem sétál" is ifjabb Szerhij Bubka, a legendás ukrán rúdugró teniszező fia, aki a hónap elején háromemeletnyit zuhant egy párizsi épületben.

A néhány héttel ezelőtti balesetet várhatóan maradandó súlyos sérülés nélkül megúszó ifjabb Bubka naponta hat órát tölt rehabilitációs gyakorlatokkal.A néhány héttel ezelőtti balesetet várhatóan maradandó súlyos sérülés nélkül megúszó ifjabb Bubka naponta hat órát tölt rehabilitációs gyakorlatokkal.

„A zuhanás egy balszerencse-láncolat következménye, azóta azonban nagyon szerencsésnek érzem magam, hiszen túléltem, nem szenvedtem maradandó súlyos károsodást, a barátaim rám találtak, a kórházban pedig nagyon gondosan ápoltak” – mondta teniszező, aki még most sem emlékszik pontosan, hogyan esett le.

Sajtóhírek szerint ifjabb Szerhij Bubka egy barátja párizsi lakásában beszorult (bezáródott) a fürdőszobába, és egy ablakon át próbált kijutni, de közben lezuhant. Többszörös csonttöréseit nyolcórás műtéttel kezelték.

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián Medvegyevvel párosozik Montrealban

Tenisz
22 órája

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2026.07.22. 21:27

Udvardy Panna is a 16 közé jutott a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2026.07.21. 11:57

Bondár Anna 24 helyet rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.07.20. 09:16

Cicipasz 16 hónap után nyert ismét tenisztornát, Rubljov győzött Bastadban

Tenisz
2026.07.19. 21:09

Népsport: Ilie Nastase – gyilkos és bohóc

Népsport
2026.07.19. 09:08

Carlos Alcaraz augusztus közepén, Cincinnatiben térhet vissza

Tenisz
2026.07.16. 14:21

Udvardy Pannáék párosa visszalépett Jászvásáron

Tenisz
2026.07.15. 12:02