Tenisz: Babos Tímea akupunktúrás kezelésekre jár

2012.10.12. 13:58
Babos Tímea jobb karja még mindig nem gyógyult meg teljesen, így a korábbi tervektől eltérőn a fiatal játékos ezen a héten sem végezhet speciális teniszedzéseket. A 19 éves sportolót folyamatosan kezelik, ráadásul kőkemény erőnléti tréningeken is részt vesz – adta hírül közleményben Babos Tímea menedzsmentje.

Az egyéni világranglista 59. helyén álló Babos Tímea nem terhelheti a sérült karját, így előtérbe kerültek a has- és lábizom-erősítő gyakorlatok, az erdei futás és kerékpározás. Csütörtökön pedig egy különleges eljárással próbálták elősegíteni Timi mielőbbi felépülését – akupunktúrás kezelésen vett részt.

„Mintegy harmincöt percig tartott az egész, a karomba, a könyökömbe, az ujjamba és a fejembe is szúrtak tűket. Érdekes volt, szerencsére nem éreztem különösebb fájdalmat. Korábban Mexikóban voltam ilyen »kezelésen«, de akkor csak néhány tűt kaptam, jóval rövidebb ideig tartott a procedúra" – árulta el a játékos.

 

Babos jövő kedden esik át újabb akupunktúrás kezelésen. Jobb karjának állapota folyamatosan javul, köszönhetően a napi többszöri kezelésnek. Pénteken már kispályás tenisz is szerepel a felkészülésében, de ennél azért jóval komolyabb terhelést kap.

„A kétórás erdei biciklizés azért nagyon kimerítő, mert korábban nem egyhuzamban kellett ennyit tekernem. A csütörtöki lépcsőzés is igen fárasztó volt. A mostani fizikai felkészülés azért jóval keményebb, mint máskor. Pénteken aztán a kispályás teniszezésnél is a lábmunkán lesz a hangsúly" – tette hozzá a teniszező.

Karsérülése miatt Babos Tímea idén már nem indulhat WTA Tour-versenyen, mert le kellett mondania az oszakai és a luxemburgi szereplést. Ha időben felépül, akkor még három tornán lépne pályára a 2012-es szezonban, ám most az a legfontosabb, hogy tökéletesen felépüljön.

„Türelmes vagyok, kivárom, hogy teljesen rendbe jöjjön a karom. Kellett a kicsi szünet, de remélem, hogy most már eredményt hoz a sok kezelés. Reméljük, hogy jövő hétfőn már visszatérhetek a teniszezéshez is!" – mondta ezzel kapcsolatban Babos.

 

Legfrissebb hírek

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
7 órája

Bondár Anna a második fordulóban kiesett a kantoni tenisztornán

Tenisz
2026.10.29. 13:21

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

„Mélyen megsebzett” – Monfils a Szvitolinával való szakításáról

Tenisz
2026.10.28. 10:19

Sinner az év végén Szaúd-Arábiában vesz részt egy bemutató tornán

Tenisz
2026.10.26. 21:52

Davis-kupa: a világelső Zverev is erősíti a németeket

Tenisz
2026.10.26. 18:02

Alcaraz ott lesz a Davis-kupa nyolcas döntőjében

Tenisz
2026.10.26. 16:44

Bondár Anna elbúcsúztatta az első kiemeltet Kantonban

Tenisz
2026.10.26. 07:35