Fed-kupa: Szávayval is megegyezett a kapitány, a legerősebb csapat játszhat

2010.11.12. 14:17
null
Nem csak Szávay, a kapitány is örülhet: a legerősebb csapat játszhat a Fed-kupában (Fotó: Reuters)
Keller László, a magyar Fed-kupa-válogatott kapitánya minden teniszezőnővel sikeres megbeszélést folytatott, így a legerősebb nemzeti csapatunk léphet pályára a tornán – adta hírül a magyar szövetség.

„Ágival tegnap egy jó hangulatú megbeszélést követően egyeztünk meg, Marosi Katitól pedig ma kaptam pozitív választ, és ugyanez sikerült az összes számításba vett játékossal, így ha nem jön közbe sérülés, jövőre előreláthatóan a legerősebb csapattal léphetünk pályára Izraelben" – mondta a kapitány az MTSZ hivatalos honlapjának.

„A bő keretben Ági mellett Arn Gréta, Czink Melinda, Marosi Kati, Babos Timi, Jani Réka, Susányi Zsófi és Lukács Vanda szerepel, akik mind profi módon állnak a jövő évi eseményhez, és a közös célt, a feljutást szem előtt tartva mondtak igent. Játékosaink december közepén lesznek mind itthon, és minél hamarabb szeretnék tartani velük egy közös kemény pályás felkészülést" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
14 órája

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
2026.09.25. 10:37

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00