Arn Gréta szettet is nyert Szugijama ellen, ám mégis búcsúzott

2008.03.16. 06:36
Arn Gréta számára a második forduló jelentette a végállomást a 2,1 millió dollár összdíjazású Indian Wells-i tenisztornán. A magyar teniszező a 27. kiemelt japán Szugijama Aitól szenvedett vereséget három szettben.
Arn küzdött, és szépen búcsúzott
Fotó: NS-archív, Meggyesi Bálint
Arn küzdött, és szépen búcsúzott
Arn küzdött, és szépen búcsúzott
Fotó: NS-archív, Meggyesi Bálint
Arn küzdött, és szépen búcsúzott

Arn Gréta remekül helyt állt az Indian Wells-i tenisztorna második fordulójában. A magyar Fed-kupa csapat oszlopos tagja háromszettes küzdelemre kényszerítette a japán Szugijama Ait.

Ráadásul Arn megnyerte az első szettet, méghozzá simán 6:2-re. Ebben a periódusban remekül sikerültek a magyar lány szervái. Az első adogatások több mint nyolcvan százaléka ért érvényes felületet - nyugodtan mondható, ez volt a részsiker elsőszámú záloga.

A japán szerváit pedig rendre jól támadta meg Arn. A japán teniszezőnek négy bréklabdát is hárítania kellett, kettőnél azonban tehetetlen volt. Az első szett 6:2-vel a selejtezőből a főtáblára kerülő magyar lányé lett.

A folytatásban azonban kissé elfáradt Arn, de így is szívósan és remekül küzdött. A 27. kiemelt japánnak minden rutinjára szüksége volt, hogy egyenlítsen. A második szettben hét labdamenettel többet nyert a japán, s ez elég volt a második szett 6:3-as megnyeréséhez.

A döntő felvonásban már nem volt kegyelem, ám hiába az 6:1-re elveszített etap, Arn remekül helyt állt.

WTA-TORNA, PACIFIC LIFE OPEN, INDIAN WELLS (2 100 000 dollár, kemény pálya)

2. FORDULÓ (A 64 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Szugijama (japán) Arn Gréta 2:6, 6:3, 6:1
Legfrissebb hírek

Szabalenka visszavágott a melbourne-i vereségért Ribakinának Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.15. 21:57

Alcaraz először kapott ki 2026-ban, Medvegyev döntőzik Sinnerrel Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.15. 01:24

Sinner először döntőzhet Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.14. 23:38

Az Australian Open után Indian Wellsben is Arina Szabalenka és Jelena Ribakina döntőzik

Tenisz
2026.03.14. 11:57

Indian Wells-i tenisztorna: kiesett a női címvédő, Mirra Andrejeva

Tenisz
2026.03.10. 08:42

Fucsovics francia ellenfél ellen búcsúzott Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.09. 06:34

Bondár Anna kikapott Muchovától az Indian Wells-i tenisztornán

Tenisz
2026.03.07. 22:26

Fucsovics Márton az ötödik kiemeltet is legyőzte Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.07. 06:25
Ezek is érdekelhetik