Kohlschreiber nagy csatában búcsúztatta a 42 ászig jutó Roddickot

Vágólapra másolva!
2008.01.18. 16:28
A 27. helyen kiemelt Philipp Kohlschreiber hatalmas, öt játszmás mérkőzésen győzött a 42 védhetetlen adogatást ütő Andy Roddick (6.) ellen az ausztrál nyílt teniszbajnokság 3. fordulójában. A német játékos 104 nyerő ütést – közte 32 ászt - produkált, míg ellenfele sokat bizonytalankodott.
Philipp Kohlschreiber nagy csatában nyert
Reuters
Philipp Kohlschreiber nagy csatában nyert
Philipp Kohlschreiber nagy csatában nyert
Reuters
Philipp Kohlschreiber nagy csatában nyert

Andy Roddick szervált először, és hozta is saját adogatását, ugyanúgy, mint Kohlschreiber, és mindkét fél ezt tette 4:4-es állásig, amikor a német elvette a hatodik kiemelt klasszis szerváit, és 6:4-re meg is nyerte az első szettet.

A második felvonásban aztán úgy tűnt, hogy az amerikai összeszedte magát, hiszen 2:1-es vezetésénél brékelt, 4:1-ra, majd 5:2-re is vezetett, és végül ezt a játszmát 6:3-ra meg is nyerte.

A harmadik szett aztán kísértetiesen hasonlított az elsőre, hiszen mindkét fél kiválóan szervált, így 6:6 után következhetett a tie break. A rövidítésben is fej-fej mellette haladtak a játékosok, majd Roddick előtt adódott hatalmas lehetőség, hiszen 6-4-re elhúzott, és csupán egyetlen pontnyira volt a második játszma megnyerésétől.

Azonban a hatodik helyen kiemelt amerikai nem tudott élni a két szettlabdával, sőt a későbbiekben is elpuskázott egy újabbat, így ennek köszönheti nagy részben, hogy 11-9-re elvesztette a tie breaket, lés egyben a harmadik felvonást is.

A folytatásban is öldöklő csatát láthattak a szurkolók, pedig előzetesen szinte minden az amerikai sikerét ígérte. A világranglista … helyén álló Kohlschreiber azonban mit sem törődött a papírformával, bámulatos ütések sorozatával rombolta riválisa önbizalmát. A Melbourne-ben 2003-ban, 2005-ben és 2007-ben is elődöntős Roddick önmagával is viaskodott, meglepő hibákat vétett és egyszer egy nyilvánvalóan jó bírói ítéletet is sokáig vitatott.

A negyedik szett is rövidítésben dőlt el, 3:3 után azonban Roddick volt a pontosabb és egyenlített, jöhetett a mindent eldöntő ötödik felvonás. A záró játszmában 5:4-ig mindkét teniszező hozta adogatójátékát, mindig Kohlschreiber volt lépéselőnyben.

A tizedik gémben azonban Roddick elbizonytalanodott, teret adott ellenfelének, aki kétszer élt ezzel, két labdára került a továbbjutástól. A tengerentúli klasszis azonban fordított 40-30-ra. Roddick ekkor kettőshibát ütött, majd egy közepes előkészítés után csak belekapni tudott Kohlschreiber elütésébe.

Az amerikai teniszező egyenlített, majd egy újabb kettőshiba után beütötte 37. ászát is, ütése 237 km/ó-s sebességgel vágódott a pályára. A német játékos azonban egy újabb kiváló elütéssel jutott meccslabdához, erre ismét védhetetlen szerva volt a válasz. Roddick végül 5:5-re alakította az állást

A következő percekben fokozódtak az izgalmak, amelyek a 14. játékig tartottak. Ekkor Kohlschreiber két parádés ütéssel nyitott Roddick adogatójátékában, majd a „szépítés” után el is döntötte a hatalmas csatát!

AUSZTRÁL NYÍLT TENISZBAJNOKSÁG (AUSTRALIAN OPEN), MELBOURNE

FÉRFI EGYES, 3. FORDULÓ
Kohlschreiber (német, 27.) Roddick (amerikai, 6.) 6:4, 3:6, 7:6 (11-9), 6:7 (3-7), 8:6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik