Tenisz: Gustavo Kuerten a Roland Garroson búcsúzik

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.01.16. 10:19
Három diadalának helyszínén, a Roland Garroson búcsúzik májusban a profi tenisztől Gustavo Kuerten (képünkön), a brazilok korábbi világelső sztárja.

"Szívesen maradtam volna még néhány évig, de a szervezetem sajnos nem engedi" - jelentette be sajtótájékoztatóján a 31 esztendős kiválóság, aki a párizsi Grand Slam-tornáig hazájában, Costa de Sauipében, valamint három Mesterversenyen és egy kisebb brazíliai viadalon indul el.

A Gugának becézett klasszis - aki 1997-ben, 2000-ben és 2001-ben nyert a francia nyílt bajnokságon - 2000-ben 43 hétig vezette a világranglistát, 2002-es és 2004-es csípőműtéte azonban derékba törte a pályafutását, jelenleg csak a 679. helyen áll a rangsorban. Tizenkét profi idényében 20 tornát nyert meg egyesben, 8-at párosban, és 14 750 088 dollárt ütögetett össze. Tavaly mindössze 12 meccset játszott és ezek közül csupán négyet nyert meg.

Aktív sportolói pályafutásának lezárását követően Kuerten felfedezőjének és korábbi edzőjének, Larri Passosnak a tenisziskolájában fog dolgozni.
Legfrissebb hírek

Carlos Alcaraz: Minden idők legjobb mérkőzése? Majd az emberek eldöntik

Tenisz
2025.06.09. 09:01

Nem okozott csalódást az álomdöntő – Alcaraz kétszettes hátrányból fordítva védte meg címét a Garroson!

Tenisz
2025.06.08. 21:00

Roland Garros: a Paolini, Errani páros duója nyerte a női párost

Tenisz
2025.06.08. 13:54

Gauff a Garros-döntő után: Nem csak a tenisz van az életben

Tenisz
2025.06.07. 20:28

Drámai csata után, a világelsőt legyőzve Coco Gauff lett a párizsi salak új királynője

Tenisz
2025.06.07. 18:11

Roland Garros: Djokovics az utolsó meccsét játszhatta Párizsban

Tenisz
2025.06.07. 09:14

Roland Garros: Djokovics sem tudott játszmát nyerni Sinner ellen, összejött a csúcsmeccs a döntőben

Tenisz
2025.06.06. 22:40

Roland Garros: Musetti feladta, döntőben a címvédő

Tenisz
2025.06.06. 17:23
Ezek is érdekelhetik