Tenisz, Australian Open, selejtező: Nagy és Czink első ellenfele

Vágólapra másolva!
2008.01.09. 09:43
Szerdán nyilvánosságra hozták a hétfőn kezdődő ausztrál nyílt teniszbajnokság, az Australian Open női selejtezőjének sorsolását: a 12. helyen kiemelt Czink Melinda a hazai közönség előtt szereplő Trudy Musgrave, míg Nagy Kyra (18.) a lengyel Marta Domachowska ellen lép pályára az első fordulóban. A 128-as főtáblára jutáshoz három győzelem szükséges.
Czink jelenleg a világranglista 123. helyén áll, mindenképpen esélyes Musgrave-vel szemben. A 30 éves ausztrál teniszező szabadkártyával indulhat a kvalifikációban, lévén mindössze az 544. pozícióban jegyzik. Legjobb helyezését (207.) még 1999. december 20-án ünnepelhette. Eddig tizenkét alkalommal szerepelt az Australian Openen, nyolc évvel ezelőtt a harmadik fordulóig jutott, azóta mindössze két mérkőzést (2005: 1, 2006: 1) az elitmezőnyben.

A 30 éves Nagy 130. a legfrissebb világranglistán, míg a 22. születésnapját január 16-án ünneplő Domachowska a 145. A lengyel játékos 2006. április 3-án még a 37. volt, azóta azonban több sérülés is akadályozta a jó eredmények elérésében. Domachowska 2005-ben a második fordulóig jutott, azóta azonban nem játszott mérkőzést a melbourne-i főtáblán.

A magyar Fed Kupa-válogatottban kerettag, az Australian Open honlapján németként feltüntetett Arn Grétát (118. a világranglistán) a hetedik helyen emelték ki a selejtezőben, első ellenfele a tajvani Szu-Vej Hszie (158.) lesz.
Legfrissebb hírek

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
18 órája

Djokovics egy szetten át bírta a csodateniszt, Alcaraz megcsinálta a karrier Grand Slamet!

Tenisz
2026.02.01. 12:50

Ribakina visszavágott Szabalenkának a 2023-as döntőért, megnyerte az Australian Opent

Tenisz
2026.01.31. 12:06

Australian Open: amerikai, brit siker férfi párosban, belga, kínai kettős nyert a nőknél

Tenisz
2026.01.31. 09:54

Honnan húzta ezt elő?! Djokovics hatalmasat küzdve legyőzte Sinnert öt szettben, ő döntőzik Alcarazzal Melbourne-ben

Tenisz
2026.01.30. 15:36

Öt és fél órás dráma Melbourne-ben: Zverev kétszettes hátrányról visszajött a megsérülő Alcaraz ellen, mégis a spanyol jutott döntőbe

Tenisz
2026.01.30. 10:21

Kilencedik edzőjétől köszönt el a 23 éves Grand Slam-bajnok

Tenisz
2026.01.30. 09:48

Australian Open: Ribakina lesz Szabalenka ellenfele a női döntőben

Tenisz
2026.01.29. 14:11
Ezek is érdekelhetik