Téli olimpia: Valijeva négyfordulatosokkal sokkolta a mezőnyt – videó

Vágólapra másolva!
2022.02.07. 12:29
null
Valijeva kétszer is bemutatta a négyfordulatos ugrást (Fotó: AFP)
A pekingi téli olimpián az orosz csapat nyerte a női műkorcsolyázók csapatversenyét, s a 2014 után ismét aranyérmes oroszoknál a 15 éves Európa-bajnok Kamila Valijeva kétszer is bemutatta a téli olimpiák történetében még nem látott mutatványát a kűrje során hétfőn: először ugrott négyfordulatost.

A csapatverseny második napján álltak az élre az oroszok, s előzték meg az amerikaiakat – ekkor Valijeva az olimpiák története során negyedikként ugrott tripla Axelt –, ezt követően a 15 éves kiválóság elárulta, miért különösen érzelmes számára az olimpia.

„Furcsa volt, mert egyszerre voltam egy kicsit ideges és közben nyugodt is, de végeredményben örülök, hogy itt lehetek az olimpián. Az elhunyt nagymamám elmékére is korcsolyázom most, talán ezért is érezhettem így” – fogalmazott Valijeva, aki aztán a csapatverseny hétfői napján még egy lapáttal rátett.

Valijeva ugyanis négyfordulatos ugrással rukkolt elő, amit női versenyző a téli olimpiák története során soha korábban nem hajtott még végre – ráadásul az orosz hölgy kétszer is megcsinálta gyakorlata során.

VALIJEVA NÉGYFORDULATOSAI

A versenyt végül az oroszok nyerték meg az amerikaiak és a japánok előtt.

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya: sikeres műtéten esett át Jászapáti Petra

Téli sportok
2025.07.28. 19:53

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült, nem lesz ott az olimpián

Téli sportok
2025.07.28. 10:02

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Milánó 2026: bemutatták az érmeket

Téli sportok
2025.07.15. 20:01

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Milánó 2026: a NOB szeptemberben határozhat az oroszok részvételéről

Egyéb egyéni
2025.06.26. 17:54

Az olimpia után visszavonul a japánok háromszoros világbajnok műkorcsolyázója

Téli sportok
2025.06.20. 10:37
Ezek is érdekelhetik