Téli olimpia: Kozuback a 17. helyen végzett big airben

KOHÁN GERGELYKOHÁN GERGELY
Vágólapra másolva!
2022.02.14. 05:16
null
Kozuback Kamilla nagyszerű eredményt ért el (Fotó: Árvai Károly)
Kozuback Kamilla a 17. helyen végzett a hódeszkázók big air versenyszámában a pekingi téli olimpián.

 

Duplán sportágtörténelmet írt első hódeszkás olimpikonunk, Kozuback Kamilla a pekingi téli olimpián: a 17 éves lány eredetileg csak félcsőben indult volna, ám előbb slopestyle-ban, majd hétfőn big airben is rajthoz állhatott a tartaléklistáról az éles versenybe kerülve – az egész női mezőnyből csupán ketten, ő és a cseh Sarka Pancochová mondhatják el magukról, hogy mindhárom snowboardszámban pályára léphettek. A magyar versenyző beugróként egy jó, egy rontott, és egy még jobb kísérlettel 110.50-es összpontszámmal zárt egyetlen edzésnappal a háta mögött.

Kozuback jól kezdett az egykori acélgyártelep elhagyatott betonkürtői között kialakított emblematikus pályán, a Big Air Shougangon, első trükk-kísérletére, egy backside 720 weddle-re 51.50 pontot kapott, ezzel a 14.-ként várta a folytatást a 29 fős mezőnyben (a döntőbe az első 12 kerül be).

Második nekifutásra egy még látványosabb ugrást választott, az ún. cab double underflipet, sajnos azonban a leérkezésnél hiányzott egy ránézésre jó egy méter a befejezéshez, Kozuback így odaverte magát a földhöz, az elrontott kísérletet pontokkal gyakorlatilag nem lehetett értékelni (5.50), a bevállalós próbálkozásért ugyanakkor mindenképpen dicséret jár.

Big airben a három kísérlet közül a két legjobban sikerült ugrás összpontszáma a mérvadó, így a magyar versenyző esetében (is) kulcsfontosságú volt a harmadik, egyben utolsó próbálkozás.

Kozubacket nem vetette vissza az előző, sikertelen ugrása, mi több, még egyet csavart a trükkön, és egy cab double underflip weddle-t választott – amit gyönyörűen sikerült is kiviteleznie! A pontozóbírók végül 59.00 ponttal díjazták, így a harmadik futamban a 13., összesítésben a 15. helyen állt ekkor.

„Örülök nagyon, hogy a harmadik kísérletem sikerült, mindenképpen szerettem volna jól megcsinálni a cab double-t – mondta Kozuback Kamilla harmadik, egyben legjobb ugrása után. – A második kísérletemnél sajnos elestem, mert nem mentem elég gyorsan, és túl hamar is ugrottam el az ugratóról, de fájni nem fájt, illetve arra jó volt, hogy tanultam a hibámból, és tudtam, a harmadiknál mit kell másként csinálnom. Igaz, nem fogtam elég ideig a snowboardomat, azért nem kaptam rá magasabb pontszámot, de így is örülök és elégedett vagyok. Hihetetlen, hogy tizenhét évesen, első olimpiámon mindhárom számban elindulhattam, hiszen úgy jöttem ide, hogy csak a félcsőben állok majd rajthoz. Ehhez képest a slopestyle után big airben is kipróbálhattam magam – sajnos pont a barátnőm, az új-zélandi Cool Wakushima helyett, aki nagyon ügyes, de csúnyán megütötte magát, így nem tudott elindulni. Ezért nemcsak magamért, érte is küzdöttem most!”

Kozuback Kamilla végül 110.50-es összpontszámmal a 17. helyen zárta a big airt a 29 induló közül, ez annak fényében, hogy tartalékként csupán egy délelőttöt edzhetett, s csak vasárnap este vált biztossá hétfő reggeli indulása, 17 évesen mindenképpen megsüvegelendő teljesítmény.

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik