Téli olimpia: ezért zárták ki és nem lett aranyérmes Liu Shaolin Sándor – videó

Vágólapra másolva!
2022.02.07. 15:52
null
Elsőre örültünk, de aztán jött a videózás… (Fotó: Árvai Károly)
Mint ismert, a vegyes váltóban szombaton nyert bronzérem után férfi 1000 méteren Liu Shaoang lett bronzérmes, míg a célba elsőként érő Liu Shaolin Sándort kizárták. A döntőt először félbeszakították, majd az újraindítás után több ütközés is történt, így hiába ért elsőként célba Liu Shaolin Sándor, a videózás után két esetben is szabálytalannak találták (egyszer egy előzésénél, egyszer a befutó előtti pillanatokban), ezért kizárták. A győzelmet így Zsen Ce-vej szerezte meg Li Ven-lung előtt, míg a negyedikként célba érő Liu Shaoang lett a bronzérmes.

A mostani döntő két szempontból is történelmi volt, hiszen egyrészt téli olimpián most először szerzett magyar versenyző egyéni érmet, másrészt ez az első olyan téli olimpia, amelyen Magyarország két dobogós helyet is szerzett már.

FÉRFI 1000 MÉTER
1. Zsen Ce-vej (Kína)
2. Li Ven-lung (Kína)
3. LIU SHAOANG
4. Vu Ta-csing (Kína)
5. Itzhak de Laat (Hollandia)
6. Furkan Akar (Törökország)

Liu Shaolin Sándort és Krueger John-Henryt kizárták.

A pekingi olimpián részt vevő magyar sportolók névjegyei ide kattintva érhetők el!

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik