Téli olimpia: doppingról kérdezték, „kiderült”, elfelejtett angolul az orosz színekben versenyző amerikai

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.02.15. 08:34
null
Diana Davis a jégen (Fotó: AFP)
Nem mindennapi jelenetekhez vezetett Pekingben, amikor az egyik riporter az orosz színekben induló jégtáncost, Diana Davist a doppingolással vádolt Kamila Valijeva ügyéről kérdezte az interjúfolyosón. Davis annak az Eteri Tutberidzének a lánya, aki Valijevát is edzi – így a kirobbant botrány jóval közelebbről érintheti, mint az orosz csapat legtöbb tagját. A jégtáncos végül csak annyit tudott mondani anyanyelvén, hogy „Boldog”, amikor az érzéseiről faggatták. A tolmácsként fellépő társa, Gleb Szmolkin a helyzetet azzal magyarázta, hogy Diana kiskora óta elfelejtett angolul.


A Yahoo számolt be a Pekingből tudósító egyik újságíró valamint Diana Davis (az oroszból Gyiana Devisznek lehetne átírni – a szerk.)és jégtáncpartnere, Gleb Szmolkin közt lezajlott párbeszédről. Az igencsak formabontóan alakult interjúban mintegy másfél perc leforgása alatt Szmolkin a lehető legváltozatosabb módon próbált kitérni a konkrét válaszadás elől partnere nevében (is), amikor a doppingügybe keveredett Kamila Valijeváról kérdezték őket…

„Újságíró: Diana, mennyire volt nehéz ma korcsolyáznod, tudva, édesanyád tanítványának doppingügyéről?
Szmolkin: Már háromszor mondtam, nem akarunk erről beszélni. Elmondtam azt is, hogy minden jót kívánunk Kamilának, nagyszerű versenyző, kiváló korcsolyázó, aki bizonyosan fényes jövő előtt áll. Nem számít, mi történt, vagy mi fog történni.
Újságíró: Még ha doppingolt is, ez rendben van így?
Szmolkin: Nem értem, mi történik. Végeztünk.
Újságíró: Diana is beszélhetne erről?
Szmolkin: Nem.
Újságíró: Beszélhet egyáltalán?
Szmolkin: Beszélhet, de nem önnel és nem ilyen kérdésekről. Mondtam, végeztünk.
Újságíró:
Beszélhet bármiről? Egyáltalán hogyan érzi magát?

A két versenyző oroszul vált pár szót, Szmolkin úgy reagál, mint egy tolmács.

Szmolkin: Jól van, jól érzi magát.
Újságíró: Nem beszél angolul?! Hiszen amerikai!
Szmolkin: Kicsit beszéli a nyelvet, de nem túl jól.
Újságíró: Diana, nem tudsz angolul?
Szmolkin: Alig volt hároméves, amikor elhagyta Amerikát!
Újságíró: Szóval tényleg nem beszél angolul?
Szmolkin:
Csak egy kicsit beszéli a nyelvet, nem olyan szinten, hogy interjút is adjon.
Újságíró:
Egyetlen szót sem tud mondani?
Davis: Boldog vagyok.
Újságíró: Boldog?
Szmolkin: Boldog?
Újságíró: Egyre izgatottabb vagyok, imádom ezt a beszélgetést.
Szmolkin: Remek. Következő kérdés!
Újságíró: Okozott ez bármilyen kárt az olimpiájában, tönkretette az élményt?
Szmolkin: Több szót sem értek ebből a mondatból.
Újságíró: Kárt tett az olimpiádban mindaz, ami Kamila körül történt?
Szmolkin: Nincs több kérdés Kamiláról.”

A Yahoo beszámolója szerint Szmolkin egyébként több újságíróval is hasonló beszélgetést folytatott, s voltak olyan, kevésbé szívós riporterek, akiket valóban egyetlen kérdés után faképnél is hagyott az orosz páros.

A pekingi olimpia legnagyobb botránya akkor kezdődött, amikor a szervezők elhalasztották a műkorcsolyázós vegyescsapat-versenyének hivatalos díjátadóját. Később kiderült, hogy a győztes Orosz csapat 15 éves klasszisa, Kamila Valijeva pozitív doppingtesztet produkált, de nem az olimpián, hanem a decemberi az országos bajnokságon.

Valijeva szervezetében a trimetazidin nevű szerre bukkantak. Ezt torokgyulladás kezelésére szokták alkalmazni, ám egészséges ember szervezetében javítja a vér oxigén ellátását. Az Orosz Olimpiai Bizottság azonnal felfüggesztette Valijevát a WADA szabályzatának megfelelően.

Eleinte nem hozták nyilvánosságra a vétkes nevét, mivel az „illető” nem volt 16 éves, ám a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) bejelentette, hogy Valijeváról van szó.

Végül a CAS hétfő reggel jelentette be, hogy engedi Valijevát versenyezni. Az indoklás szerint a sportolót helyrehozhatatlan kár érné, ha nem engednék kedden a jégre. Ráadásul fiatal kora miatt védett személynek minősül. Hozzátették, hogy a decemberi teszt pozitív eredményét túlságosan későn jelentették be, és ez nem a versenyző hibája.

A döntés csak az ideiglenes felfüggesztést utasította el, a pozitív doppingteszt következményei még nem ismertek. Így az is előfordulhat, hogy Valijeva megnyeri az egyénit, de utólag mind a két aranyérmétől megfosztják.

PEKING 2022
MŰKORCSOLYA
11.00:
nők, rövid program

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik