Téli olimpia: Annyira megérdemeltük ezt a sikert – Bánhidi Ákos

K. B./K. G.K. B./K. G.
Vágólapra másolva!
2022.02.13. 15:48
null
Bánhidi Ákos nagyon boldog Liu Shaoang olimpia aranyérme okán (Fotó: Árvai Károly)
Az 500 méteren olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó, Liu Shaoang győzelme után a válogatott edző-menedzsere, Bánhidi Ákos így vélekedett a pekingi téli olimpián.

 

Annyi okom van arra, hogy nagyon-nagyon boldog legyek… Annyi minden történt, és mindent összevetve annyira megérdemeltük ezt a sikert, az egész csapat – nemcsak azok, akik itt vannak, hanem akik otthon is. Nagyon örülök, hogy ebből a kis országból érkezve ekkora korcsolyanemzeteket magunk mögé utasítva ismét sikerült feljutnunk a világ tetejére – mondta Bánhidi Ákos. Remélem, szép vasárnapot szereztünk sok-sok magyar embernek! És engedjék meg, hogy kicsit önző legyek a végén: kimondhatatlan érzés, hogy másodszor is átélhettem ezt, mert ez tényleg nem fogható semmi máshoz…”

„Amikor Ádó döntőbe jutott, tudtam, ő a legesélyesebb, de sok mindent láttunk már ezen az olimpián, ezért hát a százdollárost inkább előre odakészítettem a stopper mellé az óváshoz... Sok máriatövis-olajat iszom, hogy a májamat tisztítsam, de annál jobban semmi sem tisztította, minthogy a kínaiak legjobbja végül nem volt ott a fináléban.”

Liu Shaoang nyilatkozatát ITT, míg Liu Shaolin Sándorét ITT olvashatja el.

Bővebben a rövid pályás gyorskorcsolya vasárnapi versenynapjáról, és Liu Shaoang döntőjéről ide kattintva olvashatnak.

TÉLI OLIMPIA, PEKING 2022
RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYA, FÉRFI 500 MÉTER

1. LIU SHAOANG 40.338 másodperc
2. Konsztantyin Ivlijev (Orosz csapat) 40.431
3. Steven Dubois (Kanada) 40.669
4. Abzal Azsgalijev (Azerbajdzsán) 40.869
5. Pietro Sighel (Olaszország)
6. Vu Ta-csing (Kína)
Liu Shaolin Sándor és Krueger John-Henry a negyeddöntőben kiesett

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik