Téli olimpia: a MOB és a MOKSZ etikai vizsgálatot kér az 1000 m főbírójával szemben

Vágólapra másolva!
2022.02.08. 15:39
null
Kezdeményeztük az 1000 méteres versenyszám bíráskodásának felülvizsgálatát (Fotó: Árvai Károly)
A Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség közös közleményben jelezte, egységesen kiállnak a magyar sportolók mellett, és hivatalosan kezdeményezték a férfi 1000 méteres versenyszám bíráskodásának felülvizsgálatát.

Mint arról beszámoltunk, Liu Shaolin Sándor elsőként haladt át a célvonalon a rövid pályás gyorskorcsolyázók férfi 1000 méteres számában, ám hosszas videózás után kizárták, és a mezőny végére sorolták, mert – a versenybírók szerint – két szabálytalanságot is elkövetett. A magyar csapat óvást nyújtott be a történtek miatt, ezt a beadványt kedden elutasította a nemzetközi szövetség.

„A Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség – a vonatkozó szabályok keretein belül, a sportolók jogainak, a magyar olimpiai csapat és a Fair Play védelme érdekében – egységesen kiállnak a jogszerű és a tisztességes játék mentén történő olimpiai részvétel és versenyzés mellett, illetve mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a 127 éves olimpiai mozgalom és a 115 éves korcsolya sport jóhírét megvédjék, nemzetközi elismertségét fenntartsák” – írják a közleményben.

„Az olimpiai alapelvekkel ellentétes, elfogult bíráskodást a MOB és a MOKSZ elutasítják, egyben felhívják a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetőit, hogy biztosítsák a tisztességes és az olimpiai mozgalomhoz méltó, elfogulatlan bíráskodást. Célunk a mindenkire vonatkozó szabályok betartatása, valamint a tiszta verseny biztosítása, azzal a céllal, hogy a verseny az indulók között a pályán dőljön el.

Az olimpiai alapelvek és a szabályok érvényesülése érdekében a MOB és MOKSZ vezetői hivatalosan kezdeményezték a férfi 1000m versenyszám bíráskodásának felülvizsgálatát, továbbá felhívták a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, hogy kezdeményezzen etikai vizsgálatot a versenyszámban eljáró főbíróval szemben – zárul a közlemény.

Nem csak Magyarországon bosszúsak a bíráskodásra. A Koreai Olimpiai Bizottság (KSOC) jelezte, hogy egyenesen a Sportdöntbírósághoz (CAS) fordul a „méltánytalan” ítéletek miatt. A dél-koreaiak úgy érzik, az elődöntőben két versenyzőjüket is jogtalanul zárták ki, különösen Hvang Tae Hon diszkvalifikálását nem értik. További részletek itt!

„Hivatalos jogorvoslat nem létezik az ügyben, de a MOB-nak kötelessége támogatni a sportolóit, ezért a korcsolyázószövetség vezetőivel úgy döntöttünk, felhívjuk a figyelmet a problémákra, már csak azért is, mert eddig is voltak vitatható esetek, és jó néhány versenyszám még hátravan – nyilatkozta a közlemény kapcsán lapunknak Gyulay Zsolt, a MOB elnöke. – Az óvás volt az első lépés, ettől kezdve pedig nyilván sportdiplomáciai útra kell terelni az ügyet. Ott voltam az eredményhirdetésen, beszéltem Bánhidi Ákossal is, aki elmondta, készülnek a következő feladatokra, remélhetőleg a versenyzőket nem zavarták meg túlságosan a történtek. Eddig elképesztőek voltak rövid pályás gyorskorcsolyázóink, bízom benne, hogy ennek még nincs vége. Ami pedig a sportdiplomáciát illeti: szerdán találkozunk a koreaiakkal, akiknek szintén gondjuk volt a bíráskodással, és egyeztetünk a történtekkel kapcsolatban.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik