Téli olimpia: Dél-Korea a CAS-hoz fordul a rp. gyorskorcsolya-kizárások miatt

Vágólapra másolva!
2022.02.08. 14:50
null
Hvang Tae Hon kizárásából két kínai is profitált... (Fotó: Getty Images)
Nem csak Magyarországon bosszúsak a bíráskodásra, amiért a pekingi téli olimpián a rövid pályás gyorskorcsolya férfi 1000 méteres döntője után a célvonalon elsőkét áthaladó Liu Shaolin Sándort kizárták – írja a Magyar Nemzet. A Koreai Olimpiai Bizottság (KSOC) jelezte, hogy egyenesen a Sportdöntbírósághoz (CAS) fordul a „méltánytalan” ítéletek miatt. A dél-koreaiak úgy érzik, az elődöntőben két versenyzőjüket is jogtalanul zárták ki, különösen Hvang Tae Hon diszkvalifikálását nem értik.

Mint a Magyar Nemzet megírta, a dél-koreaiak azt nehezményezik, hogy 1000 méteren az elődöntőben két versenyzőjük, Hvang Tae Hon és Li Dzsun Szeo is a kizárás sorsára jutott. S mint megemlítik, ebből a kínai versenyzők profitáltak, Zsen Ce-vej és Li Ven-lung, akik végül arany- és ezüstérmesek lettek. Zsen Ce-vej az, aki a döntőben Liu Shaolinnal összeakaszkodott, és neki kedveztek.

Li Dzsun Szeót egyébként azért zárták ki, mert bevágott Liu Shaoang elé, aki elesett. A másik futamban elsőként célba érkező Hvang Tae Hon vitatható kizárásával viszont kétségkívül a kínaiak nyertek, így kerülhetett be a döntőbe Zsen Ce-vej és Li Ven-lung is. Igazából ez verte ki a biztosítékot Dél-Koreában, mert ebben a futamban az egyik kínai, Li Ven-lung ráadásul egyértelműn akadályozta a versenyzőjüket.

„Mindent megteszünk, hogy sportolóinkkal ne bánjanak ilyen méltánytalanul a sportágban, és szeretnénk rávilágítani a nemzetközi szövetségek és a bírók közötti kevésbé átlátszó kapcsolatra is” – áll a KSOC közleményében, ami nem is annyira burkoltan kérdőjelezi meg a bíráskodás tisztaságát.

A Yonhap News dél-koreai hírügynökség tájékoztatása szerint a KSOC a futamok után panaszt nyújtott be a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz, a Nemzetközi Korcsolyázószövetséghez (ISU) és a verseny főbírójához. Utóbbihoz persze nem sok értelme van, hiszen egy személyben ő hozza meg a döntést, a videós szobából csak javaslatot tehetnek neki.

A hírügynökség kedden arról is beszámolt, hogy a dél-koreai delegáció vezetője a történtek miatt találkozni akar a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökével, Thomas Bachhal – írja a Magyar Nemzet.

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik