Alpesisí-vk: győzelemmel tért vissza sérülése után Shiffrin

Vágólapra másolva!
2016.02.15. 14:00
Hétfőn sikerült megrendezni a női műlesiklófutamot a svájci Crans Montanában, az alpesisí-világkupában azok után, hogy a szombati és a vasárnapi lesiklás elmaradt. A győzelmet a sérülése után most visszatérő amerikai Mikaela Shiffrin szerezte meg a francia Nastasia Noens és a kanadai Marie-Michele Gagnon előtt.

Már az első futamot követően is Shiffrin állt az élen, de mindössze 27 századmásodperccel megelőzve a svéd Frida Hansdottert, 33-mal pedig a szlovák Veronika Velez Zuzulovát. Azonban nagyon sűrű volt a mezőny, hiszem még a hetedik helyezett is egy másodpercen belül volt az amerikai lányhoz képest.

A második futamban aztán alaposan borult a sorrend: a leggyorsabb időt az osztrák Bernadette Schild érte el, aki a 13. helyről várta a folytatást, és összességében negyedik lett. Gagnon a 11. volt, és a második futambeli harmadik idővel jött fel a dobogóra, Noens pedig a hatodikról a másodikra. Hansdotter viszont a hatodikra, Zuzulova pedig a tizedikre csúszott vissza, és Shiffrin előnye is csökkent: a második futamban csak a tizenhatodik időt produkálta, de a győzelemhez ez is elég volt.

Alpesisí-vk, Crans Montana (Svájc)
NŐI MŰLESIKLÁS
1. Mikaela Shiffrin (amerikai) 1:29.20 perc
2. Nastasia Noens (francia) +0.45 mp
3. Marie-Michele Gagnon (kanadai) +0.50
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA
1. Lindsey Vonn (amerikai) 1060 pont
1. Lara Gut (svájci) 975
3. Viktoria Rebensburg (német) 820
...
41. Miklós Edit (magyar) 143

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik