Szocsi 2014: Miklós hetedik lesiklásban, holtverseny az élen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.12. 09:38
null
Tina Maze és Dominique Gisin közös öröme a közös győzelem (Fotó: Reuters)
A női alpesi sízők lesiklóversenyét rendezték meg szerda délelőtt a Szocsiban zajló téli olimpián. A győzelmet holtversenyben a szlovén Tina Maze és a svájci Dominique Gisin szerezte meg a svájci Lara Gut előtt, míg a magyar Miklós Edit minden idők legjobb magyar síhelyezését elérve a hetedik helyen végzett.

 

Elsőként a svájci Fabienne Suter teljesítette a pályát, s 1:41.94-es ideje lett az alap. Célba érkezésekor kevesen gondolták volna, hogy jó időre ő is marad az élen. Végül saját honfitársnője, a nyolcadikként induló Gisin tudott nála 37 századmásodperccel gyorsabban jönni. A két svájci közé aztán csak az olasz Daniela Merighetti tudott bejönni a legjobbak csoportjának rajtjáig.

„KOCKÁZTATTAM, NEM SZÁMÍTOTT, HOGY KIESEK-E VAGY SEM”
„Elég ideges voltam a rajtnál, de miután kiugrottam, már csak a pályára koncentráltam – nyilatkozta Miklós Edit az M1-nek. – A pálya felső részén rontottam ugyan, ám próbáltam egyből elfelejteni, és küzdeni tovább a célig a helyezésért. Nekem ez volt a fő számom, ebben vártam a legjobb eredményt magamtól. Ennek érdekében kockáztattam, és nem számított, hogy kiesek-e vagy sem. Amikor leértem, a hatodik helyen álltam, aminek nagyon megörültem. Majdnem sikerült is megtartanom, csak egy rivális jött be elém. Így lemaradtam a pontszerzésről, de remélem, hogy értékelik majd a teljesítményemet. A lényeg számomra az, hogy megmutattam, igenis meg lehet csinálni, és tudok jó lenni, jó vagyok.”

Ott elsőként a liechtensteini Tina Weirathernek kellett volna indulnia, de ő az utolsó edzésen megsérült, és visszalépett (az addig elrajtolók közül a francia Marie Marchand-Arvier és a spanyol Carolina Ruiz Castillo voltak, akik nem értek célba), így aztán a svájci Marianne Kaufmann-Abderhalden következett, aki azonban kiesett. A negyedik svájci, Gut viszont több időmérő pontnál is vezetett, de végül egytizedes hátránnyal a második helyre szorult.

Az osztrák Elisabeth Görgl majdnem elvitt egy kaput, emiatt aztán olyan hátrányba került, amit később már nem tudott behozni, mint ahogyan a kombinációban Szocsiban már aranyérmet szerző német Maria Höfl-Riesch is csak a kilencedik helyre tudott beérni. Az összetett világkupa címvédője, az idén azonban eddig nem tündöklő Maze viszont végig jobb részidőket produkált az éllovasnál, s bár a végén hibázott egyet, végül századra azonos idővel ért célba, így holtverseny alakult ki az élen. Az elitcsoportot az osztrák Anna Fenninger zárta, aki kiesett.

Ezek után mi már elsősorban Miklós Editre vártunk, aki 25-ös rajtszámot kapott, az első időmérő pontnál kéttized másodperc, a másodiknál fél másodperc volt a hátránya, azonban ez később alig nőtt, és így végül 71 századmásodperces hátránnyal a hatodik helyre tudott beérni, olyanokat megelőzve, mint az olimpiai bajnok Mancuso és Höfl-Riesch és az összes osztrák versenyző.

Ugyan az utána következő norvég Lotte Smiseth Sejersted eggyel hátrább szorította, de a hetedik hely így is toronymagasan a legjobb magyar eredmény alpesi sízésben. Tegyük hozzá, az eddigi legjobb is Edité volt, a két nappal korábban kombinációban elért 16. helyével. De nem csak az alpesi szakágat tekintve ez a legjobb helyezés az olimpiákon, hanem az összes síszakágat tekintve, mert az 1964-es innsbrucki olimpián a női sífutóváltóban elért nyolcadik helyünk volt eddig a legjobb.

A másik magyar, Berecz Anna 41-es rajtszámmal indult a negyvenkét versenyző között, s majd' tíz másodperces hátránnyal a 35. helyen végzett.

Szocsi 2014
ALPESI SÍ, NŐI LESIKLÁS
1. Tina Maze (Szlovénia) 1:41.57
1. Dominique Gisin (Svájc) 1:41.57
3. Lara Gut (Svájc) +0.10
4. Daniela Merighetti (Olaszország) +0.27
5. Fabienne Suter (Svájc) +0.37
6. Lotte Smiseth Sejersted (Norvégia) +0.44
7. Miklós Edit (Magyarország) +0.71
...
35. Berecz Anna (Magyarország) +9.40

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik