53 évesen jelentette be a visszavonulását az ötszörös olimpiai bajnok

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2025.03.10. 11:53
Claudia Pechstein befejezte (Fotó: Getty Images)
Tizenegy nappal azután, hogy lezárta a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetséggel (ISU) folytatott perét, Claudia Pechstein bejelentette visszavonulását.

Claudia Pechstein bejelentette, hogy befejezi fantasztikus versenyzői pályafutását. A világklasszis gyorskorcsolyázó éveki pereskedett a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetséggel (ISU), végül február 27-én peren kívül megegyezésre jutottak a felek.

„Most már elég. Mindig azt mondtam, hogy ha ennek vége lesz, befejezem” – mondta Pechstein, aki a jövőben edzőként és tanácsadóként szeretne dolgozni, szóval nem távolodik el a sportágtól.

Pechstein beperelte az ISU-t, mert szerinte 2009-ben jogtalanul tiltották el két évre gyanús vérértékek miatt. A gyorskorcsolyázó klasszis mindig tagadta, hogy doppingolt volna, később pedig örökletes vérrendellenességet fedeztek fel nála.. A peren kívüli megállapodással elérte legfőbb célját, vagyis tisztázta magát a vádak alól, egyben helyreállította jó hírnevét. Pechstein 8.4 millióra perelte a szövetséget, miután a német szövetségi alkotmánybíróság 2022-ben hatályon kívül helyezte a legfelsőbb bíróság 2016-os ítéletét.

A német sportoló 1991-ben már világkupát nyert, és úgy is ott volt nyolc olimpián, hogy 2010-ben Vancouverben nem indulhatott. Ő az egyetlen nő, aki ennyiszer szerepelhetett a téli játékokon, és öt aranyat nyert, illetve van még hat világbajnoki elsősége is.

Pechstein utolsó olimpiáján, 2022-ben kilencedik lett a tömegrajtos versenyben, majd 2023-ban megnyerte a 43. német bajnoki címét is. A mostani idényben viszont éppen az ISU-val folytatott pere miatt nem indult a bajnokságon, illetve 2011 óta először nem volt ott egyetlen világkupa-viadalon sem.

 

Legfrissebb hírek

Alpesisí-vk: Marco Odermatté a szuperóriás-műlesiklás kristálygömbje is

Téli sportok
Tegnap, 10:30

Moon Wonjun megsérült

Téli sportok
2026.03.13. 22:50

Norvég győzteseket avattak a gyorskorcsolyázók összetett vb-jén

Téli sportok
2026.03.08. 18:45

Gyorskorcsolya: Stolz vezet az első nap után az összetett-vb-n

Téli sportok
2026.03.07. 18:13

Gyorskorcsolya sprint-vb: két holland aranyérem, Bejczi Botond a 24.

Téli sportok
2026.03.06. 22:45

„Édesanyámtól hozom a derűmet” – hatvanéves lett Hunyady Emese

Téli sportok
2026.03.04. 07:18

Téli olimpia: Olaszország, köszönjük! – sajtóvisszhang

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 13:34

Taroltak a hollandok a tömegrajtos gyorskorcsolyaversenyeken

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 17:39
Ezek is érdekelhetik