Rövid pályás gyorskorcsolya: visszatérhet a válogatotthoz a társait sértegető olimpiai bajnok

MTI/ CS. B.MTI/ CS. B.
Vágólapra másolva!
2022.03.01. 14:15
null
Letelt a nyolcszoros világbajnok Sim Szuk Hi két hónapos eltiltása (Fotó: AFP)
Visszatérhet a válogatotthoz két hónapos eltiltása után a dél-koreaiak kétszeres olimpiai és nyolcszoros világbajnok rövid pályás gyorskorcsolyázója, Sim Szuk Hi.

 

Az insidethegames.biz honlapja szerint Sim előreláthatóan már a márciusi világbajnokságon is rajthoz állhat. A helyi szövetség decemberben azért tiltotta el a 25 éves sportolónőt – aki így nem vehetett részt a pekingi téli olimpián –, mert korábban társaira és edzőire sértő megjegyzéseket tett.

Sim Szuk Hi azzal keveredett gyanúba még tavaly októberben, hogy a 2018-as pjongcsangi – azaz hazai jégen rendezett – olimpián esetleg csalt, szándékosan ütközött az egyik társával, Csoj Min Dzsonggal. Sim a 2018-as olimpia alatt az egyik edzővel váltott üzeneteket, amelyekben hosszasan becsmérelte társait, például az 1000 méteres döntő utolsó kanyarjában vele összeakadó Csojt, valamint Kim Alangot, előbbit pedig azzal gúnyolta, hogy ő a sportág női Steven Bradburyje. Az ausztrál versenyző azzal vált világhírűvé, hogy a 2002-es téli olimpián úgy nyerte meg hatalmas meglepetésre a férfi 1000 métert, hogy több futamban és a döntőben is az előtte korcsolyázók egymást kilökték és buktak.

A pjongcsangi 1000-es fináléban Simet végül kizárták, míg Csojt a negyedik helyre rangsorolták. A 12-szeres világbajnok Csoj a 2018-as olimpián a női váltóval és 1500 méteren aranyérmes lett.

Sim és az edző közötti üzenetváltás októberben látott napvilágot egy internetes portálon. A versenyző ezt követően nyilvánosan bocsánatot kért társaitól, ugyanakkor tagadta, hogy sportszerűtlen lett volna a pjongcsangi 1000 méteres döntőben Csojjal. A versenyző azóta társaitól – és a válogatottól – külön készült és a világkupában sem indulhatott.

A sportoló a 2014-es és 2018-as olimpián a női váltóval lett aranyérmes, Szocsiban 1500-on második, 1000-en pedig harmadik volt. A világbajnokságokról 8 arany-, 4 ezüst- és 4 bronzérme van.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: olasz sílövő bukott meg a doppingvizsgálaton

Téli sportok
Tegnap, 19:01

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 1:15

Liu Shaoang már Kínának nyerhet aranyérmet a téli olimpián

Téli sportok
2026.02.01. 10:22

Short track: nyolc magyarral csütörtökön kezdődik a junior-vb

Utánpótlássport
2026.01.28. 11:11

Short track: „Sokkolt, hogy részt vehetek az olimpián” – Major Dominik

Utánpótlássport
2026.01.24. 09:09

Rövid pályás gyorskorcsolya: eldőlt, Major Dominik indulhat az olimpián

Téli sportok
2026.01.23. 12:13

Knoch Viktor: Hihetetlen, ami velünk történik…

Téli sportok
2026.01.20. 12:44

Milánó-Cortina 2026: lábtörése miatt kihagyja az olimpiát Martina Valcepina

Téli sportok
2026.01.20. 11:24
Ezek is érdekelhetik