Téli olimpia: már csak egy veretlen a curlingesek mezőnyében

2022.02.03. 15:19
Ugyan a hivatalos megnyitóra még csak pénteken kerül sor, már javában zajlik curlingben a vegyes párosok versenye a pekingi téli olimpián, ahol csütörtökön a 2., a 3. és a 4. forduló meccseit játszották le.

Először lépett jégre a címvédő Kanada, de bár ne tette volna, mert kikapott az eddig kétszer is nyertes skótoktól, akik az olimpián természetesen Nagy-Britannia színeit képviselik. A házigazda kínaiak is megnyerték második mérkőzésüket: ezúttal Ausztráliát győzték le ugyancsak 6–5-re.

Jól kezdtek az olaszok is, akik mindkét mai találkozójukat megnyerték, igaz, a másodikat Svájc ellen csak extra endben. Javítottak az olimpiai bronzérmes norvégok is, akik 3–6-ról nyertek 11–6-ra az amerikaiak ellen.

Az esti 4. fordulóban aztán alaposan borult az eddigi forgatókönyv: az éllovasok közül a kínaiak Svédországtól, a britek pedig a két vereséggel álló Svájctól kaptak ki mindössze egyetlen kővel, így már csak az ebben a fordulóban jégre nem lépő olaszok veretlenek. A címvédő kanadaiak a legutóbbi bronzérmes norvégok ellen javítottak, míg az egyetlen nyeretlen gárda Ausztrália, amely ezúttal a csehektől kapott ki 8–2-re úgy, hogy az utolsó endet már le sem játszották.

Az alapszakaszban minden válogatott megmérkőzik egymással, s ezt követően a legjobb négy jut az elődöntőbe. Ha a 4. helyen azonos mérlegű csapatok állnak, akkor közöttük lesz egy rájátszás is.

Svédország–Kína 7–6

TÉLI OLIMPIA, PEKING 2022

CURLING, VEGYES PÁROS
2. FORDULÓ
Nagy-Britannia–Kanada 6–4
Svédország–Csehország 7–4
Olaszország–Egyesült Államok 8–4
Kína–Ausztrália 6–5
3. FORDULÓ
Norvégia–Egyesült Államok 11–6
Olaszország–Svájc 8–7
4. FORDULÓ
Kanada–Norvégia 7–6
Svédország–Kína 7–6
Csehország–Ausztrália 8–2
Svájc–Nagy-Britannia 8–7

Az állás: 1. Olaszország 2 győzelem/0 vereség, 2. Csehország, Kína, Nagy-Britannia, Svédország 2/1, 6. Kanada 1/1, 7. Egyesült Államok, Norvégia, Svájc 1/2, 10. Ausztrália, 0/3

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)
Legfrissebb hírek

325 ezer forintos curlingköveket loptak el a cortinai paralimpiáról

Téli olimpia 2026
2026.03.05. 12:57

Varázslatos itáliai napok – képösszeállítás a 2026-os téli olimpiáról

Képes Sport
2026.03.01. 14:51

Távozott a következő téli olimpia szervezőbizottságának vezérigazgatója

Téli sportok
2026.02.25. 14:41

Donald Trump kedden a Fehér Házban fogadta a téli olimpián aranyérmes amerikai férfi jégkorong-válogatott tagjait

Téli olimpia 2026
2026.02.25. 12:30

Gyulay Zsolt: Tudtuk, hogy nem lesz éremeső, de a magyar sportolók tisztességesen helytálltak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 22:42

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Az NHL-sztárok remek tornát és döntőt varázsoltak a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 06:46

Ajándék csúcshoki – Bodnár Zalán publicisztikája

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 23:05
Ezek is érdekelhetik